hír Batthyány tér Budapest

Park lesz a Batthyány térből, a buszvégállomás megszűnik


donkanyar | 2018. december 4.
     
Nagy Gábor Tamás I. kerületi polgármester az InfoRádiónak adott interjúban elmondta: nagy változások várhatóak a Batthyány téren, melynek átfogó felújítása a jövő év tervei között szerepel.

A polgármester szerint a tér buszvégállomás jellege megszűnik, a helyén pihenőpark jön létre. A felújítást a fővárosi önkormányzattól kapott támogatással és saját erőből, valamint lehetséges, hogy még kormányzati támogatással is megtoldva végzik majd el. Ez egy szép, barokk hangulatú tér a Parlamenttel szemben, és méltatlan, hogy buszok parkoljanak a tér közepén – mondta a polgármester a rádiónak.

A tervek már jóváhagyási szakaszban vannak. Ezek szerint a tér közepén modern, de a hangulathoz illeszkedő, nagy közösségi park jönne létre díszburkolatokkal, kiemelve az ott található értékeket, szobrokat. A buszok a Duna part felőli részen állhatnának meg, és úgy kellene megoldani a forgalomszervezést, hogy a másik végállomáson várják meg az indulást, a Batthyány téren pedig érintsék a megállókat és továbbhajtsanak.

Forrás: InfoRádió

A szerző legújabb cikkei:
Európa legnagyobb biodómja épül a budapesti állatkertben
Elkezdték építeni, de mégsem lesz Ferihegyen hatszintes parkolóház?!
Teljes felújítást kap a főváros egyik legjelentősebb vasútállomása
Kétmilliárd forintból épül új híd Baján
Elkezdték a gellérthegyi sikló építését
4,1 milliárdból felújítják a Széna és a Vörösmarty teret
Kiírták a budavári régi-új Pénzügyminisztérium felújításának I. ütemét
Elkészült a világ leghosszabb tengeri hídja
Új fővárosa lesz Kínának?
Gigantikus Andrássy Emlékmúzeum nyílik a budai Fő utcában
Megnyílt a Hotel Clark
Kiírták a tendert a 3-as metró meghosszabbítására



Kérjük értékelje a cikket:    -2:   -1:   1:   2: