templomrekonstrukció a budapesti Vizafogói Tours-i Szent Márton plébániatemplom tervezők:Berecz Tamás és Batári Attila

A budapesti Vizafogói Tours-i Szent Márton plébániatemplom átalakítása

A szakrális terek fogalmának újraértelmezése


Java | 2018. december 22.
     
„Az év háza” versenyen középület kategóriában fődíjat nyert a Berecz Tamás és Batári Attila építészpáros tervei alapján felújított budapest-vizafogói Tours-i Szent Márton-plébániatemplom. Az idén Pro Architectura díjjal kitüntetett újjáépített templom szerepel a Mies van der Rohe díjra jelölt kilenc magyar épület között is.

A vizafogói Tours-i Szent Márton-templomot Szabó István, a legendás modern építész, belsőépítész és szobrász tervezte 1981–82-ben. Az elmúlt harminc évben semmilyen felújításon nem esett át a templom; a nehezen megközelíthető liturgikus tér, a régi alumínium- és vasablakok, a fűthetetlen terek már messze nem feleltek meg a mai elvárásoknak. A megszürkült kőlapok miatt az épületet alig lehetett észrevenni, úgy beleolvadt a szomszédos házak közé.
Berecz Tamás és Batári Attila alapos kutatómunkával járt utána az építész eredeti szándékának. Céljuk volt az átalakítás tervezése során részben rekonstruálni a mester eredeti elképzelését, de emellett belesimulni az adott építészeti szövetbe, mely ez esetben a Váci úton felvonuló irodaépületek sokasága, ugyanakkor törekedtek a mai technológiai és funkcionális igények, s a fenntarthatóság megjelentetésére is. A ‘80-as évek elavult szerkezeteinek cseréjén túl a templom utcafronti oldala új épületrésszel bővült, a plébánia belső terei teljesen megváltoztak, elősegítve ezáltal a plébániai munkát, lehetőséget teremtve nagyobb közösségi összejövetelek szervezésére. A három évtizedes ólomüvegeket, melyek már rossz állapotban voltak, sikerült megmenteni és felújítani. Ezeken keresztül természetes fényárba úszik a templomtér. A plébánia és a templom teljes bútorzatát kicserélték. A tetőt napkollektorokkal látták el a fenntarthatóság jegyében.
Az újjászületett templom igazi gyöngyszeme a mai modern templomépítészetnek!

Fotó: Thaler Tamás (MTI)

Forrás: www.magyarkurir.hu

(Az épület felújítását a Metszet 2018/3 száma részletesen bemutatta - a szerk.)

A szerző legújabb cikkei:
Új fényben tündököl a Szent Jobb-kápolna a Bazilikában
Átadták a Fejér Megyei Kormányhivatal új székházát Dunaújvárosban
Új funkciókkal gazdagodik a csepeli Jedlik Ányos Gimnázium
A jövő városnegyedét építi Torontóban a Google
"Vízszintes felhőkarcoló" Kínában: lenyűgöző mérnöki bravúr
Az Év Irodája 2018 verseny győztesei
Két hazai stadion is a 2018-as Év Stadionja versenyben + videó
Visszakerült méltó helyére a különleges mozaikfríz
Átlátszó templomfalak, állandóan változó fényjáték
Árapályerőmű sorozatgyártása indul
60 méter hosszú víz alatti üvegfalú alagút építéséről döntöttek a horvátok
Világszínvonalú versenyuszoda épül Zalaegerszegen
Nagyszabású egyetemi fejlesztés indul Debrecenben



Kérjük értékelje a cikket:    -2:   -1:   1:   2:     


Hírlevél feliratkozás >>


Konferencianaptár

Tervlap
Archmaaik

Építési megoldások