épületek videók, animációk exkluzív UNStudio Ben van Berkel Építészkongresszus Singapore

Ben van Berkelnek egyszerre két felhőkarcolója készült el Szingapúrban

Budapesten is előad hamarosan


Csépé
Az új Duna-híd tervezőjének, Ben van Berkelnek a neve már idehaza sem ismeretlen, de úgy tűnik, Szingapúrban is szeretik, hiszen két korábbi épülete után most egyszerre két magasépülete is elkészült. Egyik sem tucatmegoldás…

A Scotts Towert csak azért ne fordítsuk Skót Toronynak, mert az utca (Scotts Road) után kapta a nevét. A 31 szintes, 153 méter magas toronyházban 231 lakás található, és közöttük rengeteg kert. A koncepcióban a legérdekesebb, hogy a lakásokat „városrészekbe” szervezi egymás fölé. Alul az egyszobás garzonok („City Loft”), felette a Goodwool dombra néző kétszobás lakások („City View”), nagyobb magasságban pedig a háromszobás, elegánsabb lakások („Park View”), végül az itt következő közös kertek felett három penthouse lakás saját tetőterasszal – persze csillagászati árakon.

A V on Shenton toronyház sem egy német arisztokratáról kapta a nevét, nem „Von” hanem „V”, azaz római ötös, a Shenton way ötös szám alatti épület, tehát ez is az út után kapott nevet. Alapterületben is ötszöröse a másiknak, a magassága 237 méter. Két tömbből áll, a magasabb a lakótömb, az alacsonyabb irodaház, az alapban pedig parkolók és kertek. A különlegesség a 3D homlokzati motívumot is adó méhsejtes szerkesztés, és az ebből (is) adódó letörések, kontúrugrások.
Mindkét épületben sok-sok zöldterület és rekreációs zóna teszi teljessé a luxust, és mindkét épületet 2010 körül tervezte Ben van Berkel. Négy évvel korábbi első szingapúri projektjük, az Ardmore Residence toronyház, mely szintén rendkívül jól formált, egyedi értéket képvisel a toronyházak között, és közben készült el a SUTD, a helyi műszaki egyetem több épülete rendkívül elegáns formában. A stílust Zaha Hadid és Santiago Calatrava alkotásaihoz szokták hasonlítani, de talán végtelenül professzionális megvalósításukban jobban hasonlít hozzájuk, ma a UNStudio a legnagyobbak egyike.
Örömhír: Ben van Berkellel személyesen is találkozhatunk, hiszen márciusban Magyarországra látogat, és előad a Nemzetközi Építészkongresszuson. (Erre egyébként már lehet jelentkezni.) A szingapúri épületekről viszont most is meg lehet hallgatni őt ebben a videóban (angolul):

Fotó: UNStudio /Darren Soh


UNStudio in Singapore from UNStudio on Vimeo.

A szerző legújabb cikkei:
Webinárium-legendárium: ami látszott, és ami nem
Mi az, hogy Okos építészet nyomás alatt?!
A Közlekedési Múzeum pályázatáról beszélt Vitézy Dávid eredményhirdetés előtt
Lesznek meglepetések az idei Nemzetközi Építészkongresszuson!
'Én nem is gondoltam volna, hogy ilyen sikeres lesz' – újra itt a webinárium
Fotósuli építészeknek: sikeres kezdeményezés volt
Átadták az Árpád parkolóházat: modern zöldtető alatt parkolhatnak a győriek
Noll Tamásék tervezhetik az új óriáskórházat Dél-Budán
Esztrichet csak pontosan, szépen – itt az irányelv!
Ipari építészet és épületszerkezet-tan a Metszet 2018/6 számában
A Cseszneki Várban még nem látszik a 381 millió forintos fejlesztés
Ilyen még nem volt! Fotósuli építészeknek



Kérjük értékelje a cikket:    -2:   -1:   1:   2:      Összesen: 6 (5 szavazatból)


Hírlevél feliratkozás >>


Konferencianaptár

Tervlap
Archmaaik

Építési megoldások