épületek belsőépítészet fedélszék Írország kőburkolat Múzeum nyeregtető rehabilitacio templom

Egy 13. századi templom újjáélesztése

Középkori leletek múzeuma Írországban


opauszkililla | 2019.01.29
Befejeződött a Mccullough Mulvin építésziroda által tervezett Szent Mária csarnok – korábban Szent Mária templom – felújítása Írországban.
A XIII. században a város plébániatemplomaként alapították, majd a XX. század közepétől szabadkőművesek használták.

2010-ben a kilkenny-i megyei tanács megvásárolta a helyi környezet és örökségvédelmi osztály és az önkormányzat támogatásával. A XIII. századi kőépítményt – a később épült nyugati tornyokkal – körülveszi egy temető, amely nemrég látogatható kertként nyílt meg újra a közönség számára, amely sok jelentős sírhelyet és műemléket tartalmaz a középkortól a XX. századig.

A felújítási projekt során a templomból múzeumot alakítottak ki, tiszteletben tartva a középkori tér komplexitását, de megtartva néhány XX. századi beavatkozást is. Hosszú története során az egyházi belső tér jelenlegi gazdagságát számos kiegészítéssel és bontással érték el. A korábban akár több szintre, folyosókra tagolt szobákat megszüntették, helyette egybefüggő nagy tereket alakítottak ki. A fehérre meszelt puritán falak felett látni engedik a fedélszéket. Emellett a természetes kő burkolatok dominálnak, jól kiegészítve egymást és a kiállított tárgyakat.
Az északi szárnyat és a város felé néző szentélyt az eredeti tervek szerint építették át. Mind a két új épületrész nyeregtetős kialakítású, korcolt ólomlemez fedéssel és tetőbevilágítóval készült.

Projekt neve: Medieval Mile Múzeum
Építészek: Mccullough Mulvin Architects
Elhelyezkedés: Kilkenny, Írország
Fényképek: Christian Richters
Forrás: designboom

A szerző legújabb cikkei




Hírlevél feliratkozás >>>>


Konferencianaptár


Építési megoldások