rendezvény Bau beszámoló München

Merre tart az építőipar?

Beszámoló a müncheni BAU Messe kiállításról


MagócsiAnikó | 2019.02.11
Európa legnagyobb építőipari seregszemléjét január 14. és 19. között rendezték meg Münchenben. Az építőipari gyártóknak és forgalmazóknak kétévenként van lehetőségük a BAU-n bemutatni az új termékeket és eljárásokat. Lovász Károly, a KAV Hungária vezetőjének beszámolója.

Mint 2017-ben, most is kissé ambivalens érzésekkel utaztam haza tizenegy munkatársammal együtt a kiállításról. Négy napon keresztül együtt vizsgáltuk a hatalmas mennyiségű nyílászáró-, üveg- és gépkínálatot, mégsem voltam felhőtlenül boldog az ott látottaktól. Sok nagy gyártótól többet, az újonnan bemutatkozó cégektől stabilabb működésű és zárású termékeket vártam, kevés magyar céggel találkoztunk, de ami a legmeglepőbb, a kiállítók termékkínálatuk alapján nem veszik komolyan a hőtechnikai szabvány 2020-as változását.

A nem hivatalos standépítő versenyt – méretében és kínálatában – idén is a Schüco nyerte. Az európai piacon méltán népszerű, hazánkban piacvezető márka semmit sem bízott a véletlenre. Tökéletes szervezés és vendéglátás, németes rend jellemezte a hatalmas standot, ahol a termékek mellett az új fejlesztési irányokat is bemutatták. A Schüco az a rendszergazda, amelyik minden alumínium nyílászáró termékspektrumban gyárt, emellett új irányokat és vezérelveket határoz meg. Most végre láthattuk, melyek azok a rendezőelvek, amelyek meghatározzák az elkövetkező egy-két évünket. Pozitív jelenség volt a szakmai digitalizáció segítségül hívása a termelési-raktározási költségcsökkentési igények kielégítése érdekében. Az új fejlesztésű – egymás mellé fűzött, egymással kommunikáló – szoftveres támogatásokkal a vállalatirányítási (ERP) szoftverek akár teljesen kiválthatóak a nyílászáró gyártáselőkészítési-, anyagrendelés és gyártási folyamat idején. A bielefeldi fejlesztők – a piacon egyedülálló módon – idén nagy hangsúlyt fektettek az akusztikára is, hiszen olyan érdekességeket tartogattak számunkra, mint az új fejlesztésű, speciális hangelnyelő anyag, vagy a különleges nyitási móddal kombinált szoftveres vezérlésű ellenzaj-generálás, amellyel a homlokzati nyílászárók és szellőelemek felnyitásakor csendesítenek. A filigrán vagy teljesen keret nélküli nyílászárók, padlóvonalba süllyesztett toló-küszöbmegoldások, üveg-üveg sorolást is toleráló tolóajtó-, valamint ablakrendszerek is fellelhetők voltak a satndon, s jó hír az is, hogy ezek fejlesztésekor már a motoros működtetési alternatíva alapkövetelmény volt. A keret nélküli PD77 rendszer kiváltására a SOREG rendszer (mint tulajdonolt partnercég) is új – versenytársakat megszégyenítő – prototípussal jelent meg, míg a hagyományos – a 2020-ban életbe lépő hőtechnikai előírásokat is teljesíteni képes – 80 mm-es szárnymélységű emelő-toló ajtók új generációjánál a teljesen elrejtett motoros mechanizmus volt a legmegkapóbb.

Érdekes volt a belga Reynaers alumínium rendszergazda standja is, ahol az előző kiállításoktól eltérően most csak a jövőre koncentráltak, a múlt és a jelen építészeti stílusjegyeire csak érintőlegesen reagáltak. Családi tulajdonú nagyvállalathoz méltó légkör fogadott bennünket, miközben a belga központ – az elmúlt két évben felgyorsított – fejlesztéseinek már ma is rendelhető termékeit próbálhattuk ki. Az immár ötödik éve (két ütemben is frissített) Hi-Finity keret nélküli tolóajtó-rendszer mechanikus szárnnyal kombinált motoros (részben falba rejtett) sarokfelnyíló megoldása kifejezetten tetszett, de az új, a Bauhaus iskola stíluselemeit magán viselő üvegfal-bejárati ajtó filigrán kombinációja nyűgözött le igazán. A kiállításon – a szakmai standokon szinte kötelező stíluselemként megjelenő – óriási méretű aszimmetrikus tengelyű forgó bejárati ajtó is kiválóan működött. Megnyugtató volt tapasztalni, hogy a Reynaers-nál korábban megszokott falba rejthető tolóajtó-megoldások – az a kb. húsz lehetőség – megmaradnak a standard kínálatban. A belga gyártó mindig is vezető helyen állt az alumínium emelő-tolóajtók piacán, és most is kijöttek pár különlegességgel, de számunkra elsősorban az ujjlenyomat-olvasással történő motoros működtetés, valamint a korrekt vízelvezetést biztosító teljesen süllyesztett küszöb volt izgalmas. Az Avalon 3d virtuális szoftver segítségével készített egyik megvalósult irodaházi projektjüket is bemutatták, ezzel promotálva a cég új, térítésmentes szolgáltatását. Ennek lényege, hogy ha egy nyílászáró-gyártópartner valamilyen kiterjesztésben elküldi az általa kalkulálandó épület rajzait, úgy a megtervezett vagy alternatívákkal dúsított nyílászáró termékek látványával a terek virtuálisan bejárhatóak lesznek. A végfelhasználó így a műszaki tulajdonságok mellett a végső megjelenésről is nyugodtan dönthet. A szolgáltatás jelenleg még csak a cég belga központjában érhető el.

Számos standot bejártunk még, s kijelenthetem, hogy ezt a kiállítást látni kell, hiszen itt a szakemberek és a végfelhasználók is megtalálják, amit keresnek. A 4-5 nap alatt bejárható vásárt professzionális szervezés, kiváló közlekedési infrastruktúra és németes precizitás jellemzi.

Képek forrása: Bau München, KAV Hungária Kft.

A szerző legújabb cikkei




Hírlevél feliratkozás >>>>


Konferencianaptár


Építési megoldások