Ware-Nagy Orsolya | 2019. február 14.
     
A magyar embereknek kívánja visszaadni a Budai Várnegyedet a Nemzeti Hauszmann Program, amely a következő három év új beruházásait fogalja keretbe – jelentette be szerdán Budapesten a Várnegyed területén megvalósuló kormányzati beruházások miniszteri biztosa.

Fodor Gergely hangsúlyozta: az elmúlt több mint hatvan évben a vár kiszakadt a város szövetéből, egyfajta díszletté vált. A Várkapitányság Zrt. irányításával zajló program célja, hogy a budai Vár több legyen, mint turisztikai látványosság, ezért "a világ legszebb fővárosának legszebb városrészét" visszaadják a magyar embereknek. Ennek érdekében először rendbe teszik a várbeli utakat, sétányokat, várfalakat, parkokat és kerteket.

A kormány szerdán közzétett határozata értelmében a következő hároméves fejlesztési ciklusban megindul a Várnegyed 1945 után lerombolt épületeinek újratervezése és a Budavári Palota teljes építészeti "átvilágítása".

Ebben a ciklusban befejeződnek a folyamatban lévő beruházások – például a lovarda és a főőrségi épület rekonstrukciója –, újranyílik a palota rekonstruált Szent István-terme.
A Nemzeti Hauszmann Program részeként megvalósul a Palota út és a Csikós-, Hunyadi udvar között terület akadálymentesítése, továbbá északi irányban egy új, több száz férőhelyes mélygarázs is épül – jelentette be Fodor Gergely.

Közölte: a kormányhatározat 36 milliárd forintot biztosít a következő három év munkálataira.
Fodor Gergely az MTI kérdésére elmondta: a Szent István-terem 2021. augusztus 20-án nyílik meg a közönség előtt, a lovarda és a főőrségi épület pedig már 2019 nyarára elkészül. A vár látogatói a Hunyadi-udvarról is megközelíthető főőrségi épület szolgáltatásait élvezhetik először, hiszen a lovarda körül egy ideig még zajlanak majd az akadálymentesítési munkák.

(MTI)

A szerző legújabb cikkei:
Elhunyt Varga Levente építész
Gratulálunk az Ybl-díj és az állami elismerések idei díjazottjainak!
Új, kreditpontos online képzés a Tervlapon – Tervezői művezetés: ami a szakembertől elvárható, Webinárium 2019
Okos építészet nyomás alatt – ezt láttuk és hallottuk a múlt csütörtöki konferencián
Junya Ishigami japán építész terve alapján épül az idei nyári Serpentine Pavilon
Építészkongresszus 2019 – Ismerjük meg az idei előadókat! – Asako Yamamoto
Építészkongresszus 2019 – Ismerjük meg az idei előadókat! – Junya Ishigami
Építészkongresszus 2019 – Ismerjük meg az idei előadókat! – Špela Videčnik
Építészkongresszus 2019 – Ismerjük meg az idei előadókat! – Zoboki Gábor
Építészkongresszus 2019 – Ismerjük meg az idei előadókat! – Ben van Berkel
Építészkongresszus 2019 – Ismerjük meg az idei előadókat! – Emiel Lamers
Kompromisszumkész a Soproni Egyetem, a jövő tanévtől önálló karként működhet az AMI



Kérjük értékelje a cikket:    -2:   -1:   1:   2:      Összesen: -2 (1 szavazatból)


Hírlevél feliratkozás >>


Konferencianaptár

Tervlap
Archmaaik

Építési megoldások