hír cikk exkluzív EBI Építésaktivitási Jelentés magyar építési piac projektinformáció szállodaépítés

Élénk a szállodaépítési kedv hazánkban

EBI Építésaktivitási Jelentés, 2018. negyedik negyedév


buildecon | 2019.03.05
Továbbra is feljövőben vannak a szállodaépítések hazánkban. A turisztikai ágazat erősödése úgy tűnik több fejlesztőt is beruházás indítására sarkallt. Már 2017-ben is növekvő Aktivitás-Kezdés számokról számolt be az EBI Építésaktivitási Jelentés, a növekedés pedig 2018-ban is tovább folytatódott.

Tavaly összesen 44 milliárd forint értékben indultak meg szálloda-kivitelezési munkák hazánkban, mely 6%-kal volt magasabb, mint az egy évvel korábbi, 8 éves rekordnak számító összeg.

Az országosnál sokkal jobban felpörögtek azonban a szállodaépítések Budapesten, ahol a válság előtti maximumokat is meghaladta 2015-ben, 2017-ben és 2018-ban is a megkezdett építési munkák összértéke. 2018-ban például a válságot megelőzően rekordnak számító 2008-as évhez képest több mint 35%-kal nagyobb volumenben indultak meg építkezések a fővárosban, de a növekedés 2017-hez képest is jelentős volt, több mint 11%-os. Tavaly vette kezdetét például az InterCityHotel, a W Budapest Hotel, az E12 Hotel, az H2 Hotel és a Hotel Akadémia építése is a fővárosban.

Bár az építkezések nehezen indultak be a szállodaiparban, a korábbi élénkülés lassan beérik, és egyre több szálloda készül el, az EBI Építésaktivitási Jelentés Aktivitás-Befejezés mutatójának értéke így jelentőset, 74%-ot ugrott 2018-ban országos viszonylatban, míg Budapest esetében a növekedés mértéke 2017-hez képest közel 147%-os volt. 2018-ban adták át például a Meininger Budapest Hotelt, de a sor az idén is folytatódik, 2019-ben készülhet el többek között a Matild Palota, a Párisi Udvar, és a Small Grand Hotel.

Az EBI Építésaktivitási Jelentés három kutatócég együttműködésének eredménye, melyhez az ibuild.info a projektkutatással és a projektadatbázissal, az Eltinga Ingatlanpiaci Kutatóközpont és a Buildecon Építésgazdasági Kutató pedig a mutatószámok kialakításával és az aggregálást végző algoritmusok kidolgozásával járul hozzá. A projektadatbázis negyedévenkénti feldolgozásának célja, hogy az egyedi építési projektek adataiból olyan aggregátumok kialakítása, melyek új információt hordoznak az építési piac szegmenseinek teljesítményéről. A lakásépítést külön, a nem-lakáscélú magasépítést 9, a mélyépítést 8 szegmensre osztva aggregáljuk az egyedi projekt adatokat.

Az EBI Építésaktivitási Jelentés megrendelése: ebi@ibuild.info

A cikket írta: Tancsics Tünde (Eltinga)

A szerző legújabb cikkei




Hírlevél feliratkozás >>>>


Konferencianaptár


Építési megoldások