sebesp | 2019.03.14
Figyelmeztették a holland külügyminisztérium alkalmazottait, hogy ne táncoljanak ezentúl az OMA tervei alapján felújított épületük személyzeti éttermében, attól tartva, hogy a födémek nem bírják a terhelést. De nem ez az egyetlen baj a házzal.
A minisztérium közleménye szerint, biztonsági kockázatot jelenthet a tánc mellett a fénymásolópapír felhalmozása, a konferenciaterem asztalai mellett további széket elhelyezése, vagy irodáikba nehéz szekrények és széfek telepítése is.

Maga Willem-Alexander király nyitotta meg az épületet Hágában 2017 novemberében a teljes körű felújítási munkálatok után, de az átadást követően sorra érkezte a munkatársak panaszai.

A Rijnstraat 8. alatti épület az infrastrukturális és a vízügyi minisztériumnak, valamint a bevándorlási és menekültügyi szolgálatoknak is otthont ad. A 6000 alkalmazott egy munkahelyi felmérés során többek között arra panaszkodott, hogy a teljesen átlátszó épületben küzdenek a magánszféra teljes hiányával, kevés a munkaállomás, a dekoráció pedig "komor és depressziós" hangulatot áraszt. A külügyminiszter a fekete falakat az épület újbóli megnyitása után nem sokkal átfestette, de a panaszok továbbra is jönnek.

A terveket készítő OMA építésziroda saját csapatát a folyamatosan bombázó médiakritika kereszttüzében azzal próbálja menteni, hogy szigorúan betartották a felújítási munkálatokra vonatkozó előírásokkal, és a projekttel példaértékű fenntarthatóságért járó díjat is nyertek.

Úgy tűnik, a hányatott sorsú közalkalmazottaknak ezentúl még egy vad ebédidős tánccal sem lesz lehetőségük a munkahelyük falai által árasztott depressziót feloldani.

Forrás: BBC

A szerző legújabb cikkei




Hírlevél feliratkozás >>>>


Konferencianaptár


Építési megoldások