hír 3XN Angela Brady pályázat Will Alsop Rafael Viñoly

Viñoly kikelt az építészeti pályázatok ellen


fati | 2011.09.17
A nemzetközileg elismert sztárépítész, Rafael Viñoly új pályáztatási rendszert szorgalmaz, mert a jelenlegit felháborítónak és megalázónak tartja
A New Yorkban élő Rafael Viñoly szerint a tervpályázatok leginkább egy jótékonysági akciónak felelnek meg. A pályázati rendszert kritizálva kijelentette: felháborítónak tartja, hogy a pályázatokra meghívott építészekkel milliókat költetnek el a semmiért. "Visszaélésről van szó, ami megalázó. Igaz, hogy mindez azért történhet meg, mert a szakma nem tiltakozik", mondta el az építész.

Alternatívaként a 19. századi New York-i városi tervpályázatot hozta fel példának, ahol a hat megmérkőző építész egyben a zsűri tagja is volt. Bár a megoldás drága, mégis biztosította a vitalitást, és azt, hogy a megbízó komolyan vette a kiírást. "Ez a szakmánkra is jótékony hatással lenne", állítja.

Viñoly, aki elvben nagyon is támogatja az építészeti pályázatokat, a közbeszerzési reformok felmerülése kapcsán nyilatkozott. A RIBA új elnöke, Angela Brady székfoglaló beszédében "üzent" Viñolynak azzal, hogy az ingyenmunka egyértelműen degradálja az építészeti értéket, és arra biztatta az építésztársadalmat, hogy ne hagyják magukat kihasználni. Brady ígéretet tett arra is, hogy különbizottságot hoz létre a megfelelő megoldás megtalálására. "Több díjazásos pályázatra van szükség - ez a tapasztalt és kezdő irodáknak is vonzóbb lenne. Az a megbízó, aki egy normális épületet akar terveztetni, eleve meg kell hogy legyen a forrása egy korrekt pályázat kiírásához", mondta Brady.

A 3XN iroda tagja, Kim Nielsen szerint sok építész a szerencsejátékként működő pályázatokon kénytelen munkát szerezni. "Harcolnunk kell a jobb feltételekért. Svédországban például fizetett workshopokkal kezdik a pályáztatást - ezzel a kliens párbeszédbe elegyedik az építésszel és ezáltal az építész biztosan nem fogja félreérteni a kiírást sem", magyarázta.

Viñoly aggodalmaival Will Alsop is egyetértett, mondván: "A pályázatok a döntéshozás elodázásának eszközeivé váltak. Régebben kevesebb pályázat volt, és az élet is szebb volt! Bűntett a pályázókat arra kényszeríteni, hogy egy kisebb vagyont ráköltsenek a pályázatokra, amiknek senki sem tudja a kimenetelét."

forrás: The Architects' Journal
A szerző legújabb cikkei




Hírlevél feliratkozás >>>>


Konferencianaptár


Építési megoldások