sebesp | 2011.10.12
Patagónia elég távol van ahhoz, hogy aki onnan érkezett, messziről jött emberként azt mondjon, amit akar – hogy hisszük-e, csak rajtunk, esetleg a magával hozott fotókon múlik.

Első pillantásra a képek inkább egy film díszletét juttatják eszünkbe, nehéz elhinni, hogy nem a hobbitok képzeletvilágában készültek. De ha egy erdőség mélyén lakó tulajdonost jó adag fantáziával és humorral is megáldott a sors, és az építési előírások béklyója sem ragasztja földhöz, a rendelkezésére álló fa „túlkínálatot” kihasználva akár gyermekkorának mesevilágát is megvalósíthatja. Így tett az chilei Huilo-Huilo biológiai rezervátum tulajdonosa, aki hegy formájú, növényzettel benőtt 13 szobás hotelt épített az egyedülálló, 600 négyzetkilométeres parkerdő gazdag élővilágát megcsodálni odaérkező ökoturisták számára. A természeti környezetről az építményen belül sem kell lemondani, mivel szinte kizárólag helyi építőanyagokat – elsősorban fát – használtak a megvalósításhoz a fenntarthatóság és nem utolsó sorban a gazdaságos megvalósíthatóság jegyében.

A moha lepte, kúp alakú sziklát formáló hotel dudorként nő ki a földből, tetejéből vízesés fakad, nedvesen tartva a felületet borító növényeket. Függőhídon át lehet a belső tereket megközelíteni, ahol a szobákon kívül étterem, bár és szauna is helyet kapott. A humort aligha nélkülöző, vélhetően hobbitoknak is kedves alapgondolat egy ősi legenda újraélesztését is célozta. Az ősök emlékezete ugyanis egy környékbeli mágikus hegyről mesél, mely teljesíti a kívánságokat.

A szerző legújabb cikkei




Hírlevél feliratkozás >>>>


Konferencianaptár


Építési megoldások