Fillérekért árulják Le Corbusier bútorait Indiában
Vajon mi marad Le Corbusier víziójából, az indiai Chandigarh városából?
fati	2011.02.18.
A francia építész az indiai város középületeibe tervezett bútorait a helyiek párszáz rúpiáért adják el a nyugati régiségkereskedőknek, akik aztán több ezer dollárt nyernek rajtuk - lassan semmi nem marad Chandigarh-ban
Amikor Nehru, India első miniszterelnöke megbízta Le Corbusier-t Chandigarh városának megtervezésével, azt hirdette, hogy az új város az immár független India jelképe lesz: szakít a múltbeli hagyományokkal, és a nemzet jövőbe vetett hitét testesíti majd meg. Chandigarh várostervének alapja olyan lakózónák rendszere volt, ahol a szolgáltatások és a középületek legfeljebb 10 perces gyaloglással elérhetőek. Le Corbusier a tervet állítólag egyetlen négynapos indiai látogatás után készítette el 1951-ben. A várost sokan Le Corbusier mesterművének tekintik. A francia építész az indiai Pandzsáb államban egy teljesen üres területen válthatta valóra várostervezési elveit, az utcák rendszerétől kezdve a középületek megtervezéséig. Ragaszkodott ahhoz is, hogy a bútorok és a berendezések terveiért is ő, valamint unokatestvére, Pierre Jeanneret feleljen. Le Corbusier-t és Chandigarh-t a mai napig óriási kultusz övezi, és az egykor a középületekben elhelyezett bútorok a világ nagy aukciósházaiban egyre kelendőbbek. Akkora a kereslet ezekre a tárgyakra, hogy még a legjelentéktelenebbek, mint például a lámpaoszlopok vagy a csatornafedelek is sok ezer fontért találnak gazdára. A gyűjtők mindent megtesznek azért, hogy a 20. század egyik legnagyobb építészeti kísérletének egy-egy darabjához juthassanak. A történet tipikusan indiai: az elhanyagolt bútorok és egyéb tárgyak poros raktárakban állnak felhalmozva, anélkül, hogy bárki tisztában lenne ezeknek az 50-es évekbeli kultusztárgyaknak a valós értékével. És akkor jönnek a nyugati régiségkereskedők, akik a helyiektől fillérekért (konkrétan párszáz rúpiáért) felvásárolják a bútorokat, amelyek aztán Londonban, New Yorkban és Párizsban hatalmas összegért kelnek el. A veszteség óriási: az épületek, például a bíróság vagy az építészeti fakultás berendezései olyan mértékben megritkultak, hogy a helyi egyetemi oktatók végre felemelték a szavukat Corbusier és Jeanneret bútorainak védelmében. Az egykor a könyvtárban és a bíróság épületében elhelyezett tikfa és rózsafa bútorok nyugaton történő elárverezése miatt Chandigarh kormányzata hivatalosan is panaszt tett Delhiben. Mindhiába, hiszen az aukciósház bizonyítani tudta, hogy jogszerű adásvétel során jutott a húsz értékes darabhoz. A bútorok 4800 és 7500 font közötti összegekért keltek el az aukción. (2007-ben a New York-i Christie’s aukciósház 21 ezer dollárért ütött le egyetlen, a város jelképével, egy galambbal ellátott csatornafedelet, míg egy tikfa könyvtári asztal 144 ezer dollárt ért.) Az amúgy igen bürokratikus Indiában persze nem meglepő, hogy az értékes berendezésekről a leltár többszörös próbálkozás után sem készült el, így követhetetlenné vált a tárgyak sorsa. Bár megpróbálták összeállítani, hogy melyik bútorok esnek a védett kategóriába, arról nem készült semmiféle rendelkezés, hogy mi is a teendő velük. Chandigarh hatóságai vizsgálódnak az eladások ügyében, de a hivatalnokok szerint nincs esély az értékes tárgyak visszaszerzésére. A párizsi Le Corbusier Alapítvány is azon a véleményen van, hogy a berendezéseknek az eredeti épületekben a helyük, nem pedig Európában szétszórva különböző magángyűjtőknél. Ráadásul az a szomorú, hogy gyakran már egyetlen eredeti sincsen meg az adott épületekbe tervezett bútortípusokból.

Címkék: bútor, India, város, Le Corbusier