150 éves a Pesti Vigadó konferencia
Timon 2015.02.18.
A Magyar Művészeti Akadémia a Pesti Vigadó másfélszázados jubileuma alkalmából 2015. február 12-én a Vigadó Makovecz termében egész napos konferenciát rendezett.

A konferencia résztvevőit köszöntötte Tarlós István főpolgármester, Balog Zoltán az emberi erőforrások minisztere és Fekete György Professzor Emeritus, az MMA elnöke. A délelőtti szekció levezető elnöke Professzor Emeritus Istvánfi Gyula, az MMA rendes tagja volt. A délelőtti előadások az épület múltjával foglalkoztak. Dr. Holló Szilvia Andrea PhD történész előadásának címe: „A jövő Budapestjének plánuma” – Városfejlesztés a pesti Szépítő Bizottmány megszűnésétől a Fővárosi Közmunkatanács megalakulásáig (1857-1870). Bugár-Mészáros Károly Rados Jenő-érmes építészettörténész: A világi romantikus építészet stílusfejlődése, magyar építészeti formakeresés és ikonográfia című rendkívüli előadása a délelőtti szekció nagy meglepetése volt. Előadó egy kétórás előadást 20 percbe próbált meg bepréselni, mintegy 200 színes kép sorozatban történő levetítésével. Krcho János építész, az MMA rendes tagja a Pesti Vigadó tervezésének történetét foglalta össze. Praznovszky Mihály irodalomtörténész A kortárs irodalmi kultuszünnepségek és a Vigadó címen tartott előadást. Szőnyiné Szerző Katalin Szabolcsi Bence-díjas zenetörténész, az MMA rendes tagja: „… a hol Orpheus dalai éneklik össze a köveket” – Jeles napok a Pesti Vigadó zenei múltjából. Liszt Ferenc után a 19. és 20. századi neves zeneszerzők a Vigadó nagytermében mind felléptek: Brahms, Debussy, Prokofjev, és a magyarok, Bartók, Kodály, Dohnányi. Az előadó a vetített képeken felül zenei részleteket is lejátszott, többek között Liszt 50 éves jubileuma alkalmából felcsendült Dante szimfóniából.

Ebéd után a délutáni szekció előadásai következtek. A levezető elnök Dévényi Sándor DLA építészprofesszor, az MMA alelnöke volt. A délutáni előadások a jövőt vázolták fel. Szalay-Bobrovniczky Alexandra humán területért felelős főpolgármester-helyettes Budapest kulturális arca címen a főváros fontos intézményeiről tájékoztatott: a Budapesti Történeti Múzeumról, Budapest Főváros Levéltáráról, a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtárról és 49 fiókjáról, a Fővárosi Állat- és Növénykertről, az önkormányzat kezelésében lévő 13 színházról. Dr. Szeneczey Balázs városfejlesztési főpolgármester-helyettes Értékvédelem és értékteremtés a fővárosban címen beszélt a városfejlesztésről. Az építészet nem pénzkérdés – kezdte mondandóját. Helyreállított műemlékeket mutatott: a Kölcsey Ferenc gimnáziumot, a Rudas- és Lukács fürdőt, valamint a Pannon Parkban tervezett, 25 milliárdos Biodomot. Dr. Fürjes Balázs kormánybiztos a Megújuló Budapestről folyamatos vetítéssel mutatta a legújabb kulturális létesítményeket: a Kossuth tér rendezése, Zeneakadémia, Erkel Színház, Várkert Bazár, Tüskecsarnok, és a még ezután épülőket: Nemzeti Közszolgálati Egyetem – Ludovika Campus, Sorsok Háza, Puskás Stadion, Dagály Uszoda. „Ha az Úr nem építi a házat, hiába fáradoznak az építők” – zsoltáridézettel fejezte be előadását a kormánybiztos. Dr. Baán László miniszteri biztos, a Szépművészeti Múzeum főigazgatója: A Liget Budapest projekt a kulturális közösségi terek iránti új kihívások tükrében című előadását állandó képvetítéssel kísérte. Jelenleg egész Európa legnagyobb múzeumi fejlesztése zajlik a magyar fővárosban. A három díjnyertes tervből 1 japán, 1 francia és 2 épületet a magyar Tima Zoltán és a Közti nyerte. Párhuzamosan folyik a Komáromi Csillagerőd fejlesztése, illetve a Szépművészeti Múzeum raktárcsarnokának kialakítása a Szabolcs utcában. 2015-ben az engedélyezési és kiviteli tervek készülnek, a bontásokra és a közbeszerzési pályázatokra kerül sor. Építkezés: 2016-2017, befejezés: 2018. A Nemzeti Galéria jelenleg folyó pályázatán a legnevesebb külföldi tervező cégek is részt vesznek, akik közül több Pritzker-díjas. Horváth Gergely a magyar Turizmus Zrt. vezérigazgató-helyettes: A kultúra és a turizmus kapcsolata – nemzetközi és hazai kitekintéssel. 2030-ra a turizmus az első számú iparág lesz - jelentette ki az előadó. Sághi Attila, a Forster Központ elnöke: A Vigadó felújításának áttekintése, eredményei címen a kivitelezés érdekes epizódjait villantotta fel. Egy szomorú tényt közölt: 63 épületet töröltek a műemléki jegyzékből, mert már nem léteznek. Dr. Kucsera Tamás Gergely, az MMA főtitkára A megújult Vigadó jövőbeni lehetőségei címen adott ismertetőt. A felújítás 6,4 milliárd forintba került. Az épületet az MMA köztestületi székháznak kapta meg 2014. március 14-én. Azóta novemberben elkészült a 165 fős színházterem. És felállítás alatt van az étterem, a konyhatechnikát már beszerelték. Az épületnek nem egészen egy év alatt 50 ezer regisztrált látogatója volt. Változatos rendezvények sorát tartották. Az előadótermek lehetővé teszik, hogy akár világkongresszust is szervezzenek itt. Dévényi Sándor összefoglalta a konferencia tanulságait és köszönetét fejezte ki Juhász Juditnak a konferencia megszervezéséért.

Címkék: