50 milliárd forintot kap Szeged a további fejlesztésekre
Java 2017.01.31.
A Modern városok program keretén belül együttműködési megállapodást kötött hétfőn Orbán Viktor miniszterelnökkel Szeged polgármestere, Botka László. A fejlesztés hangsúlyozottan út- és közlekedésfejlesztéseket tartalmaz: megépül a vasúti híd a Tiszán, négysávú lesz a 47-es út, és több egyéb rekonstrukció is zajlik majd a belvárosban.

Az elfogadott beruházások összköltsége 50 milliárd forint, de amennyiben a magyar gazdaság további növekedése ezt lehetővé teszi, akkor a további elképzelések közül is megvalósulhat még néhány, így a végösszeg akár elérheti a 70 milliárd forintot is – tette hozzá a miniszterelnök.

A bejelentett és biztosan megvalósuló közlekedésfejlesztések:

• Négysávú lesz a 47-es út, amivel olyan észak-déli közlekedési tengely jön létre, amely Szegedet Debrecenen keresztül összeköti Miskolccal.
• Mintegy 15 milliárd forintból megépül a vegyes funkciójú, vasúti és közúti Tisza-híd, amely a város regionális közlekedési pozícióját javítja és helyreállítja a Szeged és Temesvár közötti vasúti kapcsolatot. Ehhez kapcsolódva fejlesztik Makó felé az elővárosi közlekedést is.
• A kormány vállalja a szegedi repülőtéren a nemzetközi minősítési szabályok változása miatt szükségessé vált technikai fejlesztések finanszírozását és egy új utasforgalmi épület kialakítását.
• Megtörténik a Belvárosi híd rekonstrukciója, a Tisza Szeged főutcája projekt kivitelezése, a belvárosi rakpartok felújítása, a távlati elképzelések között pedig szerepel egy kerékpáros és gyalogos híd építése is.
• A kormány támogatja a Mars téri buszpályaudvar áthelyezését, hogy a helyén közösségi igényeket kielégítő teret alakítsanak ki. Emellett a Széchenyi tér is visszakaphatja világháború előtti arculatát.
• Munkacsoportot hoznak létre annak kidolgozására, milyen fejlesztésekre van ahhoz szükség, hogy az országban Szeged legyen az első város, ahol a tömegközlekedés kizárólag elektromos alapon működik.

A megvalósuló ipari és sportcélú fejlesztések a következők:

• 200 hektáros iparipark-fejlesztés keretében jelentős élelmiszer-gazdasági beruházás valósul meg, valamint a lézerközponthoz kapcsolódó technológiai parkot alakítanak ki.
• 7 milliárd forintból új, fedett uszoda épül.
• A teremsportok számára alkalmas csarnokot és egy atlétikai centrumot alakítanak ki. Egy fedett atlétikai centrum építése további egyeztetéseket igényel.


Forrás: Szeged.hu
 

Címkék: fejlesztés, központ, lézer, Szeged, uszoda