A Drechsler-palota műemléki helyreállítása
Java 2021.01.14.

Az Operaházzal szemben áll a korábban pusztuló Drechsler-palota, mely 1949-től 2002-ig az Állami Balett Intézet épülete volt, majd a Magyar Táncművészeti Főiskola néven működött tovább. Az épület egykor a MÁV Nyugdíjintézeteként 1883–1885 között épült Lechner Ödön és Pártos Gyula tervei alapján.

Az ifjú Lechner ebben az időszakban még nem talált rá saját építészeti hangjára, s a bérpalota a francia reneszánsz stílusjegyeit viseli magán. Az eredeti tervek csak hiányosan maradtak fenn. Lechner a homlokzaton például nagy mennyiségben alkalmazott mesterséges épületkövet, melyhez bár nagy reményeket fűzött, de a későbbiekben ezt átgondolva már nem használta ezt nagyobb mennyiségben.

A műemlékvédelem alatt álló épület megújításának tervezését a Bánáti + Hartvig Építész Iroda valósította meg oly módon, hogy a műemléki koncepciót, vagyis az épület architektúráját hűen átvette az eredeti tervekből, de a műszaki megoldások, az épületgépészet a mai korszerű igényeket képviselik. A funkcióváltásnak köszönhetően a W szállodalánc új tagja a jelenlegi tulajdonosának elképzelése szerint valósult meg. A megújult struktúra szerint lakó- és vendéglátóegységek kaptak helyet az épületben: az Andrássy út felé vendéglátó tér nyílik, az épület központjában elhelyezkedő, üvegtetővel fedett belső udvarról pedig a szálloda különböző funkciókat ellátó egységeibe vezet az út. A földszintet a szálloda fogadóhelyiségei, lobbyja, vendéglátó- és közösségi terei foglalják el, míg a pinceszinten a pihenés, a regenerálódás terei, valamint a kiszolgáló funkciók találhatók. Az emeleti szinteken pedig a szobák vannak. Az eddig funkció nélküli, nagy belmagasságú tetőtérben egy újabb, ötödik emeleti szobaszint jöhetett létre, míg e fölé, a szabadon maradt tetőtérbe az épületgépészeti berendezések kerültek. Az ötödik emeleti szobák természetes megvilágításához szükséges nyílások kialakítása hosszas szakmai egyeztetés eredményeként kapta meg végső formáját, megfelelve a műemléki és településképi szempontoknak. A tetőszerkezet kialakításánál egy transzparens sáv jelenik meg a Drechsler-palota tetősíkjában, szabad utat engedve a felső belső tereket fürdető természetes fénynek. Hasonló építészeti és technikai értéket képvisel a belső udvar fedését szolgáló feszített hártyaszerkezet, amelyet térben hajlított, edzett, hőszigetelő üvegezés egészít ki.

Tervezés éve: 2017
Bruttó szintterület 15875 m2
Vezető tervező: Bánáti Béla
Projektvezető tervező: Lénárt Szabolcs, Zajacz Judit
Tervezők: Bánáti Bodó, Csiha András, Kádár Gergő, Pusztai Lilla, Szécsi Ákos, Szilágyi Norbert, Szloboda Gergő
A csapatot segítette: Ferencz Tamás, Kacsó János, Kátai Éva, Márkus Péter, Márton Annamária, Ritter Dániel, Trinh Hai Dang, Vass Zoltán
Építtető: QPR Properties Kft.

Forrás: https://bh.hu/portfolio-page/w_budapest/

Korábbi cikkünk: /tervlap.hu

Címkék: Balettintézet, Bánáti, Bánáti Hartvig Építésziroda, Drechsler palota műemléki helyreállítása