A holland Villa Rotonda - korszerű tradicionalizmus
pestimonika 2014.08.28.
A Villa Rotonda a nyeregtetős ház archetípusát jeleníti meg, a legtisztább formákra leegyszerűsítve. Nevét nem annyira Palladio híres, Vicenza melletti villájáról kapta, hanem némi iróniával a közelében lévő körforgalmas kereszteződésről.

A ház környéke tehát forgalmas, jelentős közlekedési zajjal. Gondoskodni kellett a lakóterek akusztikai kényelméről. Ez a kényszerítő tényező adta az épület vezérmotívumát, a kifelé zárt, védekező és a nyitott, hívogató, transzparens belső oldal egymással ellentétes karakterét.

Az utcai homlokzat zárt, egyetlen ablak kivételével. Ez azonban nem jelent bent sötét tereket, ugyanis rögtön az utcai homlokzat mögött egy páció található benne vízfelülettel, amely utat nyit a fénynek, míg a lakótereket hátrább, a forgalmas utcától távolabb tolja.
Az épületet övező fal ad intimitást a tágas kertnek, egyben lehetővé teszi, hogy a ház lakói a természetes fényt, levegőt és környezetet élvezhessék. A kerti homlokzat teljesen transzparens, az alsó szinttől a felső szint feléig.

A ház középszürke téglaburkolata és a sötétszürke palafedés jellegzetes vonása az 1937-ben, a mostani tulajdonosok nagyapja által alapított építésziroda anyaghasználatának. A főhomlokzat kéménye szintén emlékeztet a korábbi generációk terveire. Mindezek mellett a modern „csavarok” az építésziroda mai gyakorlatára jellemző stílust követik.

Helyszín: Goirle, Hollandia
Építészet: Bedaux de Brouwer Architects
Építész vezető tervezők: Pieter Bedaux, Thomas Bedaux
Építész munkatársak: Koen de Witte, Kees Paulussen, Rien Lagerwerf, Cees de Rooy
Tájépítész: Puur Groenprojecten, Liempde
Szerkezettervezés: H4D raadgevend Ingenieurs, Dongen
Gépészet: Eklips Advies, Schijndel
Belsőépítészet: Babs Appels Interieur
Kivitelező: Houtepen Aannemersbedrijf, Goirle
Fotók: Michel Kievits

Forrás:
www.archdaily.com
www.designboom.com
www.homedsgn.com

Címkék: Bedaux de Brouwer Architects, Hollandia