A japán SANAA a Bánáti és Hartviggal dolgozik együtt az Új Nemzeti Galéria tervein
sebesp 2015.12.10.
Aláírták a Petőfi Csarnok helyén felépítendő Új Nemzeti Galéria tervezési szerződését a japán SANAA építésziroda vezetőivel. Az épület szintjeinek területe az eredeti tervekhez képest 20 százalékkal kisebb lesz.

Az iroda két vezető tervezője, Kazuyo Szejima és Riue Nishizawa Baán Lászlóval, a Liget Budapest Projekt miniszteri biztosával és Mozsár Istvánnal, a Városliget Zrt. vezérigazgatójával, illetve a konzorcium magyar részéről a Bánáti és Hartvig ügyvezetőivel, Bánáti Bélával és Hartvig Lajossal írták alá a dokumentumot.

Baán László azt mondta, hogy a Szépművészeti Múzeum és a Magyar Nemzeti Galéria egyesített modern kori anyagát befogadó épület 2019 nyarán nyitja meg kapuit.

A miniszteri biztos a szerződés aláírását történelmi pillanatnak nevezte a budapesti városépítészet történetében, szerinte a fővárosban nagyon régen terveztek épületet olyan rangú nemzetközi alkotók, mint a SANAA tervezői. 2017-ben indulhatnak el a kivitelezési munkák, 2019 nyarán pedig megnyílhat az Új Nemzeti Galéria mondta Baán László.

A miniszteri biztos felidézte, hogy a korábbi tervekkel ellentétben a Ludwig Múzeum mégsem költözik az Új Nemzeti Galériába, ezért a szintek alapterülete 20 százalékkal, 38 ezer négyzetméterre csökken, és mivel a kiállító- és kiszolgálóterek jelentős része térszint alatt helyezkedik el, a múzeum párkánya sem magasodik 25 méter fölé.

Forrás: MTI

Címkék: liget, SANAA, Új Magyar Nemzeti Galéria