A kínai Fudan egyetem és a Budapest Déli Kapu vitája
a Snøhetta nyertes mesterterve a Budapest Déli Kapu látványterveivel
Java 2021.04.16.

Az oslói Snøhetta építésziroda közösségi oldalán nyilvánosságra hozta a Diákváros beruházáshoz korábban készített nagyvonalú, környezetbarát masterplan látványterveit. Eszerint a kínai egyetem ide épülő campusa nem veszélyezteti az 580 milliós terv egészét, mivel a Fundan egyetem nem a Diákváros területeit foglalja el.

A Fudan Egyetem a világ 34. legjobb egyeteme a QS World University Ranking nemzetközi rangsor szerint, melyet az MIT, a Stanford és a Harvard vezet. A sanghaji központú intézmény Kína második legmagasabban jegyzett felsőoktatási intézménye, együttműködik többet között a Yale-lel, a Harvarddal és a Sorbonne-nal is, több mint 4 500 oktatója körülbelül 30 000 hallgatót tanít. A kínai egyetemnek nem ez az első nyitása Magyarország felé: a Budapesti Corvinus Egyetemmel 2018-ban lépett együttműködésre, kettős diplomát adó képzést (double degree) adó MBA programmal. A kezdeményezés egyformán illeszkedik a keleti nyitás politikájához, a kínai „Egy övezet, egy út” programhoz, és a két ország között idén novemberben megújított kulturális, tudományos és oktatási egyezmény céljaihoz. A Fudan egyetem fejlesztését kínai hitelből, a már előre kiválasztott kínai céggel építtetik meg, Palkovics László innovációs és technológiai miniszter szakmai felügyeletével. Az egyetemi negyedet kínai és magyar építészirodák együttműködésében tervezik át.

A 135 hektáros telephely a Ráckevei-Duna mellett az eddig kihasználatlan, szlömösödött rozsdazónás területen fekszik. Itt magas színvonalú, a fővároshoz kapcsolódó sokszínű, vibráló városi negyedet hoznak létre változatos közösségi terekkel. A területen a tervek szerint 16 000 ember (közülük 12 000 diák) lakik majd. A vízfelületek partját sétányokkal, pihenőterületekkel, kikapcsolódási lehetőségekkel, kilátópontokkal, éttermek és kávézók vonzó teraszaival szegélyezik. Az új vízparti terület változatos kialakítása olyan helyek láncolatát valósítja meg, ahol lehetőség nyílik arra, hogy a budapestiek közvetlen fizikai kapcsolatba kerülhessenek a folyóval. A mesterterv szerint létrehoznának egy mesterséges vízfelületet, egy félszigetet, amelyet a Kis-Duna felett átívelő két gyalogos híd közvetlenül kötne össze a jövőbeli Csepeli Közparkkal. A Nagyvásártelep átalakítva, modernizálva megmaradna, s az előtte lévő téren egy nyilvános medence készülne faburkolatú platformmal, stéggel és stranddal a vízimádó városlakók legnagyobb örömére. A sport- és rekreációs létesítmények közül érdemes megemlíteni a többi között a 15 000 férőhelyes atlétikai központot, az evezőspályát és az extrém parkot. Széles körű sport- és szabadidős lehetőségek állnak majd a Diákváros lakóinak, a helyi lakosságnak és a tágabb városi térség lakóinak rendelkezésére.

A 21. századi ingatlanfejlesztés elképzelhetetlen az okos, környezettudatos megoldások nélkül. Az épületek mindegyikét megfelelő mennyiségű napkollektorral látják el.

Az egész térségben ökológiai szemléletű vízgazdálkodást vezetnek be, aminek lényege egy decentralizált, nyílt felszínű csapadékelvezető árokrendszer, ami vízelvezető árkokon és épített vizes élőhelyek rendszerén keresztül szűri és hasznosítja a csapadékot.

Budapest Déli Városkapu Mesterterv

  • Megbízó: BFK Budapest Fejlesztési Központ
  • Építészet és tájépítészet: Snøhetta
  • Helyi építész: Sporaarchitects
  • Közlekedési stratégia: Verkehrsingenieure Besch und Partner 
  • Környezettervezés és hidrológia: DREISEITLconsulting
  • Közlekedéstervezés: Közlekedés Kft.
  • Urbanisztikai terv: Kotsis István, Mayer Andrea
  • Közművek: Főmterv
  • Kulturális szakértő: Juhász Ákos
  • Költségterv: BIM Design / Kocsis András

Forrás:  SnøhettaTelex

Címkék: Snøhetta építésziroda győztes mesterterve, látványtervekkel.Budapest Déli Kapu