A vetítés helyszíne, az Uránia Nemzeti Filmszínház, önmagában is szimbolikus: Lechner kortársainak korabeli „temploma”, ahol a magyar építészeti modernitás vizuális kultúrája megszületett. Az Uránia aranyozott belső tere méltó környezetet biztosított a film ünnepi premierjéhez. A díszbemutatón jelen voltak az alkotók, a Mérnök Média képviselői, építészek, művészettörténészek és a Lechner-család leszármazottjai is. A produce Szemán Róbert rövid köszöntőjében kiemelte: a film célja, hogy a Lechner-örökség élő kapcsolatot teremtsen a múlt és a kortárs építészet között.

A Lechner örökség című dramatizált dokumentumfilm – ami tehát vegyíti a dokumentarista elemeket interjúkkal, archív felvételekkel és fikciós jelenetekkel.  A film nem pusztán egy életrajzi portréfilm, hanem tudatosan építészeti reflexió: vizuális és gondolati kísérlet annak megmutatására, hogyan él tovább Lechner Ödön formavilága, anyagszemlélete és nemzeti építészeti ideája a 21. században. A film – Szabó Szonja rendezésében – kettős nézőpontból közelít: egyrészt történeti (családi és életműi) perspektívából, másrészt kortárs, élő építészeti diskurzus felől, ahol az örökség már nem statikus, hanem inspirációs bázis.  A film az építészetet nem pusztán műtárgyként, hanem gondolkodásmódként értelmezi. Lechner Ödön szellemi örökségét vizuális eszközökkel, a szecessziós formavilág és az anyagszimbolika újra értelmezésével mutatja be. A Dobray Máté által fényképezett jelenetekben az ornamentika és a tér ritmusa szerves egységbe kerül, miközben a film a Lechner-féle építészeti identitás kortárs üzenetét is kibontja.

A film szerkezete rétegesen épül, mint maga a Lechner-féle ornamentika: a jelen (egy építési balesetből induló felfedezés) és a múlt (a Lechner család és Ödön élete) folyamatos párbeszédben áll. A nyitójelenet – egy munkagép beszakadása egy régi kútnál – szimbolikus gesztus: a mélybe tekintés a szó szoros és átvitt értelmében is a múlt feltárása. Innen vezet az út a családi és városi rétegek, majd a személyes és alkotói dilemmák feltárásáig. A narráció (Szamosi Zsófia hangján) nem kommentár, hanem architektúra-érzékeny vezetés: mint egy építészettörténeti sétán, a néző a formák, térkapcsolatok, anyagok mögé pillanthat be.

A film kiemelkedően kezeli az építészeti tér vizualizálását. A Dobray Máté operatőr által komponált képekben az ornamentika nem pusztán dekoráció, hanem kameramozgássá váló gondolat. A Zsolnay-kerámiák közeli részletei, az áttört kupolák fényjátéka, a mázas felületeken tükröződő mozgás – mind-mind Lechner „színes építészeti filozófiájának” filmes leképezése. Külön figyelemreméltó a szín dramaturgia: a film tónusvilága a korai naturalizmusból a szecesszió gazdag koloritjába fordul, a történet előrehaladtával fokozatosan „megszínesedve”. Ez a vizuális ív párhuzamos Lechner fejlődésével: a németalföldi tanulmányévek racionális téglamértanától a Zsolnay együttműködésen át a magyar népi motívumokig.

A film középponti kérdése az, mit jelent ma „lechnerinek lenni”. A történet azzal a felismeréssel dolgozik, hogy Lechner építészete nem lezárt korstílus, hanem gondolkodásmód az anyagról, a formáról és a nemzeti önazonosságról. A Zsolnay-kerámiák újraértelmezése, a tégla mint kulturális hordozó, és a természetes anyagok szimbolikája külön tematikus blokkokat kapnak. A „Lechner-tégla” mint konkrét tárgyi díj (a filmhez kapcsolódó pályázatban) egyben a film kulcsmotívuma is: örökség kézben tartható formában.

A film többször idézi Lechner híres gondolatát: „Minden népnek a maga művészetét kell megteremtenie.” Ennek mentén az ornamentika nem pusztán stiláris eszköz, hanem identitás-struktúra: forma és jelentés egysége, amit a film mozgóképi ritmusban bont ki. A városi tér (elsősorban Budapest) megjelenítése nem díszlet, hanem kontextus: a Lechner-házak, a postapalota, az Iparművészeti Múzeum, a Földtani Intézet és az építész által tervezett polgári házak egyetlen „élő szerkezetként” jelennek meg.

Szabó Szonja rendezése érzékenyen mutatja be Lechnert nem idealizált, hanem vívódó alkotóként. A film dramatizált jelenetei (Vizi Dávid, mint fiatal, Gáspár Tibor mint idős Lechner) az alkotói magány, a korabeli szakmai viták, a társadalmi küzdelmek emberi vetületeit bontják ki. Az építészet, mint „két világ közötti kommunikáció” – az anyagi és a szellemi, a múlt és a jövő között – válik a film kulcsmetaforájává.

A záró szakaszban a film kortárs építészek, kutatók és leszármazottak megszólalásain keresztül mutatja be, hogy Lechner hatása nem stiláris nosztalgia, hanem szellemi inspiráció. A megszólalók – köztük Seidl Krisztián és Kismarthy-Lechner Csaba (mindketten építészek) – példái azt bizonyítják, hogy az örökség nem archiválandó, hanem folytatható. A kamera itt gyakran vált a makro-léptékről mikro-szemléletre: új anyagok, kortárs épületek részletei jelennek meg, vizuális párhuzamként Lechner ornamentikájával.

*A Lechner öröksége* egy olyan dokumentumfilm, amely az építészetet nem tárgyként, hanem gondolkodásként kezeli. amely nem csupán tisztelgés a magyar szecesszió mestere előtt, hanem inspiráció az építészek új nemzedékei számára. A film üzenete: az anyag, a forma és a nemzeti identitás összhangja ma is érvényes alkotói irány. Szakmai értéke abban áll, hogy:

• érzékeny vizuális nyelven képes közvetíteni az építészet eszmeiségét,
• hidat ver a történeti és a kortárs szemlélet között,
• és példát ad arra, hogyan lehet örökséget nem múzeumi tárgyként, hanem kreatív inspirációként kezelni.

Filmadatok röviden

• Cím: A Lechner örökség
• Rendező, forgatókönyvíró: Szabó Szonja
• Operatőr: Dobray Máté
• Vágó: Zsemberi Zsófia
• Producer: Szemán Róbert
• Narrátor: Szamosi Zsófia
• Főszereplők: Gáspár Tibor, Vizi Dávid, Trill Zsolt, Mosolygó Sára, Bede-Fazekas Szabolcs
• Gyártó: Mérnök Média Kft.
• Támogató: Nemzeti Filmintézet (52,79 M Ft)
• Hossz: kb. 72 perc
• Premier: Uránia Nemzeti Filmszínház, 2025. október 15.
• TV-bemutató: ATV, 2025. november 1., 21:00

Így látom Lechnert – Fotó- és rajzpályázat

A film bemutatójához kapcsolódva a szervezők „Így látom Lechnert” címmel hirdették meg a fotó- és rajzpályázatot. A kiállított munkák az Uránia előcsarnokában voltak megtekinthetők.

A Fotópályázat díjazottjai

1. helyezett – Mogyorósy Márton
Légifotói a Lechner-épületek ornamentikáját és tetőstruktúráit madártávlatból mutatják be, absztrakt geometriai rendben.

2. helyezett – Heltai Ákos
A Postatakarékpénztár Zsolnay-kerámiás tetőmintázatát textúra-tanulmányként bemutató fotója a Lechner-építészet ritmusát és ornamentális szerkesztésmódját emeli ki.

3. helyezett – Polinszky Tibor Gyula
Fényinstallációs képpárja Lechner portréját és az Iparművészeti Múzeum kupoláját kapcsolja össze, utalva az építész szellemi örökségére. 

Gyermekrajz-pályázat – „Az én Lechner-házam”

1. helyezett – Hahn Gabriella
A Földtani Intézet inspirálta rajz élénk színekkel, mozaikszerű részletekkel és arányos szerkesztéssel idézi fel Lechner motívumait.

2. helyezett – Mayer Assya és Mayer Zoárd (testvérpár)
Párhuzamosan készült rajzaik a Lechner-építészet mesei, családi szimbolikáját mutatják be. Assya rajzán a kupola, Zoárdéban a díszes kapuzat válik fő motívummá.

3. helyezett – Bakos Zoé
Vidám, stilizált házkompozíciója a magyaros ornamentikát játékosan értelmezi újra.

Különdíj – Tóth-Baranyi Nóra
„Tündérház” című rajzában a természet és az építészet szerves összefonódása jelenik meg – Lechner organikus szemléletének gyermeki megfogalmazásában.

További információ a film honlapján.