Édesapám nyugdíjba vonulása után, hetvenéves korában, gondos munkával összerendezte építész élete alatt nagy gonddal összegyűjtött dokumentumait és átadta a Magyar Építészeti Múzeumnak. A családban örültünk a döntésének, bár én a magam részéről nem is hallottam akkoriban, hogy van nálunk ilyen lehetőség, létezik építészeti múzeumunk. Ezekben az években három testvéremmel pályánk elején jártunk, családot alapítottunk, lakásgondjainkat kellett megoldanunk és hozzászokni, hogy többé-kevésbé az élet rendje szerint magunkra vagyunk utalva. Mi is úgy értékeltük, ha az ember megteheti, hogy saját maga rendezze életművének háttérlenyomatait és gondoskodjon ezek méltó megőrzéséről, akkor mindenki számára ez a legmegnyugtatóbb megoldás.

Jó tíz évvel ezelőtt, amikor a HAP Galériában megrendezendő első kiállításunkra készültem, melyen Winkler Oszkár életművét terveztük bemutatni értékelődött fel bennem teljesen Édesapánk harminc évvel korábbi döntése. Nem vagyok benne teljesen biztos, hogy ugyanilyen teljességében őrződött volna meg egy életen át összegyűjtött építészeti hagyatéka, ha ránk van bízva. Nem azért, mert veszni hagytuk volna, de biztos számos értékes rajzát, tervlapját inkább magunknak tartottuk volna meg. Ha azt is figyelembe vesszük, hogy a szülői otthon már hosszú évtizedek óta nem vár bennünket, összeszámolva hányszor költöztünk mi magunk ezek alatt az évtizedek alatt, nem beszélve a két építész jó értelmű osztozkodásáról, csak megerősödik Apánk döntésének előrelátó helyessége. Jelenleg a múzeum őrzi egy szinte egész pályáját Sopronban gyakorló modernista építész megépült és még fellelhető épületein kívüli gazdag életművének ereklyéit. Kutatható, kiállítható, összegezve: megfelelő szakmai körülmények között megvédve az elkallódástól, a kutatók, egyetemi csoportok számára hozzáférhetően. Izgalmas élmény volt Édesapám munkái rajzi részleteinek tanulmányozása a múzeumban.

Ez a lehetőség most jelentősen megváltozott!

Időközben a HAP Galéria a hetvennyolcadik kiállítására készül. Jelenleg az Építészeti Múzeummal közösen rendezett kiállítás Dávid Károly életművét bemutatva hívja fel az építészek és a civilek figyelmét a Népstadion, a Ferihegyi Repülőtér valamint a harmincas évek egyik legkiválóbb, sajnos a háborúban lebombázott villaépület tervezőjének munkásságára. A kiállítás gerincét az Építészeti Múzeumban elhelyezett anyagból meríthettük, bemutatva korabeli fényképfelvételeken, eredeti pausz rajzokon a kor jelentős épületein kívül az akkori műtermek munkastílusát, az épületábrázolások módját és az épületeket megálmodó és műszaki- valamint látványtervekbe meghatározó alkotójuk jellemző egyéb dokumentumait. Leveleket, bizonyítványokat, a munkájukat értékelő elismeréseket, folyóiratközléseket és gyakran személyes, hivatásukkal összefüggő eszközeiket.

Ha számba vesszük az elmúlt kilenc év alatt a HAP Galériában megrendezett kiállításokat, néhány adatról érdemes részletesebben beszélnünk. A hetvenhét kiállításból hatvanhárom volt múlt században hazánkban alkotó jelentős építész életművét bemutató tárlat, beleértve a posztumusz Ybl Miklós-díjjal elismert építészek munkásságának kiállítását is. A bemutatók jelentős részénél a látogatók elé tárt eredeti terveket, dokumentumokat legalább részben a múzeumtól kaphattuk kölcsön. Dicsekedhetünk azonban más jellegű közös eredményekkel is. Jurcsik Károly életművét dokumentáló terveket, írásos anyaghalmazt a kiállításunk után, Jurcsik Károly elhatározása alapján én adhattam át a múzeum gyűjteményébe. Többször fordult elő, hogy a múzeumtól kapott anyagot az általunk felkutatott dokumentumokkal kiegészítve adhattuk vissza a kölcsönadónak. Olyan is előfordult, hogy a megtalált eredeti szabadkézi rajzot, amit kiállítottunk nem tudtuk a múzeum számára megszerezni, de a rajz fellelhetősége most már ismert, további kutatásokhoz a tulajdonos a múzeum munkatársai számára készségesen rendelkezésére bocsátja.

A múzeumban bármikor, a múzeum anyagát kiválóan ismerő munkatársak voltak szinte napjainkig munkánk önzetlen segítői!

A HAP Galéria által megjelentetett könyvek közül Kocsis Iván „Befejezetlen önéletrajz” című írását is a múzeum munkatársának, Prakfalvi Endrének gondozásában adhattuk ki. A Dávid Károly munkásságát bemutató füzetünkben megjelent tanulmányt Fehérvári Zoltán, Prakfalvi Endre és Ritoók Pál jegyzi. Sok rajzi és fotó információt meríthettünk a múzeum gazdag anyagából, a Posztumusz Ybl Miklós-díjjal elismert tizenhét építész munkásságát bemutató kötetünk összeállításánál, nem beszélve a múzeum művészettörténész munkatársainak segítő közreműködéséről. Nagysikerű párhuzamos kiállítást rendeztünk néhány éve a múzeum munkatársaival a Várban és galériánkban a szocialista realizmus maradandó épületeinek bemutatásával.

Molnár Péter gazdag életművének ereklyéi, több jelentős építészünk életműanyagával is a múzeumba kívánkozik. Az általa még életében oly gondosan összeállított életműanyagot a múzeumnak szánta, azzal a feltétellel, hogy a múzeum körülményei adjanak biztosítékot a gondos megőrzésre és hozzáférhetőségre. Polonyi Károly kiállítását rendezve legszívesebben a kiállítás teljes tartalmát a kiállítás után a múzeumba vittem volna, annak ellenére, hogy felesége azt példamutató gondossággal őrzi és kezeli. Cserba Dezső fennmaradt építészeti hagyatéka nálam van, én őrzöm, arra várva, hogy a múzeumnak adhassam.

De sajnos a jelenlegi, kifelé teljes bizonytalanságot mutató helyzet a családok által féltve őrzött dokumentumokat nem irányítja a múzeum felé.

Köztudott, hogy jelenleg komoly erőt megkívánó költözködés előtt áll a gyűjtemény Mókus utcában elhelyezett része. A Talpas utcai raktár még a bennfentes gyűjteményt ismerőknek sem bizalomgerjesztő és megnyugtató. Napjainkban a gyűjteményt kezelő Ritoók Pál személyéből álló „szakértő team” teljes erőfeszítését igénybe veszi a költözködés előkészítése. Áthelyezés a jelenleginél jelentősen mostohább körülmények közé. A száműzött gyűjteménnyel méltánytalan ez az eljárás, mert hosszú időre kezelhetetlenné válhat az évtizedek alatt, gonddal összegyűjtött pótolhatatlanul egyedülálló, újra létre nem hozható építészeti hagyaték. Nem beszélve arról, hogy ilyen körülmények között újabb életműveket felkutatni, azokat rendezni lehetetlen. A kutatóknak a múzeum anyagát rendelkezésre bocsájtani, kiállításainkhoz az évtizedes együttműködést tovább gazdagítani utópisztikussá válik.

Tudom, mert hozzászólóként részt vehettem, vehetek a nagyvonalú tervekkel kecsegtető új, korszerű építészeti múzeum múzeumépületével kapcsolatos előkészítő munkában. Nem kell bizonyítanom, hogy mennyire szeretném, ha ez a komolynak tűnő terv megvalósulhatna. Méltó lenne hozzánk, bizonyságot adva arról, hogy nemzeti értékeink megbecsülése mellett mennyire közkinccsé tudjuk azokat a ma emberének, különös tekintettel a felnövekvő fiatalságnak tenni. De óhatatlanul meg kell kérdeznem, miért kell most, erre a kormány határozott szándéka alapján „átmeneti időre???” a gyűjteményt elköltöztetni, a képzett munkatársakat pedig szélnek ereszteni. Miért nem lehet a múzeum anyagát részleteiben ismerő, mindannyiunk számára készséggel és hozzáértő tájékozottsággal rendelkező és segítséget nyújtó munkatársainak a rendelkezésre álló időt a korszerű jövő előkészítésére fordítani. Mert ebben az esetben biztos vagyok benne, hogy az előbb említett, a múzeum számára előkészített, annak összértékét gyarapító életmű-anyagok azonnal a múzeum védő szárnyai alá kerülhetnének, azt tovább gazdagítva.
Az életművek továbbra is hozzáférhetőek maradhatnának a korszerű, világszínvonalú új múzeumépület létrejöttéig is.

Amikor az első kiállítást közel tíz éve előkészítettem több helyen elmondtam, addig van az én korlátozott lehetőségekkel, de teljes odaadással szervezett galériámnak létjogosultsága, míg a Magyar Építészeti Múzeum nem kerül a világon tőlünk, magyaroktól is elvárt körülmények közé. Most egyre gyakrabban fog el aggodalom, hogy ezt nem tudom a galériámmal kivárni.

Szeretném remélni, az építészeti örökségünk védelme iránt bizonyítottan elkötelezve, hogy az aggodalmam nem megalapozott.

A Talpas utca utolsó szakaszán, az Építészeti Gyűjtemény előtt, sokat mondóan egy zsákutca tábla áll. Gondolkozzunk el a tábla átütő jelentésén és próbáljunk a jelenlegi helyzeten előremutatóan változtatni!

Az építészet világnapján!
Budapest, 2012. október 1.



Winkler Barnabás DLA
építész
a HAP Galéria életre hívója és életben tartója