A MOL toronyépítése a Market Építő vezérigazgatója, Scheer Sándor szerint
Részletek a vezérigazgató előadásából a Dinamikus városfejlesztés című konferencián
Java 2021.01.22.

Világszerte hiába keresünk olyan toronyépületet, mint a BudaPartra tervezett 120 méter magas MOL székház épülete. A tulajdonos három tervező koncepcióját vizsgálta meg, s végül a három pályázat közül a Foster & Partners tervét választotta, és a Finta Stúdióval tovább gondolva alakította ki a saját elképzelését – mondta el Scheer Sándor.

A dán területfejlesztő Adept cég ide egy magasház építését javasolta. Az összesen 28 emeletes épület 2500 munkavállaló számára biztosít munkavégzési lehetőséget, akiket 21 lift szállít a magasba. A 120+20 méter magas és 62 méter széles épület tornya és pódiuma együtt alkot majd egy teljes egységet.

A MOL dolgozói 33 ezer négyzetméternyi irodaterületet használhatnak majd az épületben, emellett 5000 négyzetméteren étterem, kávézó, bank, posta, és egyéb szolgáltatások létesülnek. A közlekedést közel 870 parkoló és 210 kerékpárférőhely szolgálja.

Szakmai bravúr volt az alaplemez megépítése

„Gyakorlatilag a magyar építőipar összes tudása kellett ehhez a teljesítményhez. Az alaplemezbe 4400 köbméter betont dolgoztak be 42 óra alatt, hat rétegben.” Szavaiból kiderült, a munkában hat pumpa dolgozott: négy folyamatosan működve, kettő pedig tartalékban – emellett rengeteg mixer hordta a betont. „Mivel a folyamat nem megszakítható, mindenből tartalékot kellett tartanunk a helyszínen.” – hangsúlyozta a vezérigazgató.A receptúrákat a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem munkatársaival közösen dolgozták ki a Market szakemberei. A pódiumépület alaplemezével együtt 12 400 köbméter beton került bele a teljes alaplemez szerkezetbe, melynek vastagsága pódiumépület alatt 1,5 méteres, a torony alatt 4,4 méteres.

Öt nap alatt 1500 négyzetméternyi falfelületet épül Az épület szerkezetépítését taglalva kiemelte, ez a fázis csakis olyan megoldásokkal tud megvalósulni, melyekre eddig nem volt még példa Magyarországon. Ennek megfelelően ezeket a megoldásokat elsősorban külföldi zsaluforgalmazóval és külföldi darus cégekkel tudták kidolgozni. „Az építkezésen kúszózsaluzatot alkalmazunk, melynek segítségével öt nap alatt 1500 négyzetméternyi falfelületet építünk meg.” A kúszózsaluzat ötnaponta tud feljebb haladni, a hidraulikáját a Market dolgozta ki, és a zsaluforgalmazóval együtt hozta létre.

Külön kitért az úgynevezett szélpajzs fontosságára, melyek a szerkezetépítést végzők biztonságát garantálják a magasban. „Ez is a mi munkánk eredménye. A magas házak építését nemzetközi szinten csakis ilyen eszközzel végzik. A szélpajzsot használva 12 nap alatt készül el egy emelet a toronyházban, amely 28 emeletes lesz.”

Bravúros üvegfelületek

Az épületbe számos fenntartható elemet építettek be, ezzel a legmagasabb LEED minősítést megcélozva. „Az esővíz hasznosításra kerül, az épület fűtésére pedig geotermikus hőenergiát fognak használni. A 28 ezer négyzetméternyi homlokzati üvegfelületen a szakma minden bravúrja ott lesz majd. A felület 7,5 százalékát hajlított üvegfelületek adják. „Az épület energiaigényének 3 százalékát képezi majd a napenergia, a munkaállomások 90 százalékát természetes fény fürdeti.” Hangsúlyozta, a padlótól a födémig teljes egészében üvegfelület borítja az épületet, amely egy komplex, speciális megoldással kapja meg a tűzvédelmet. Szintén speciális teljesítményű lesz az épületre fejlesztett, hűtő-fűtő fém álmennyezet, melyből 32 ezer négyzetmétert helyeznek el.

Az épület fontos részét képezi a toronytető, amit Scheer Sándor bonyolult építési feladatként jelölt meg. Az épület tetején egy kilátóterasz is létre jön, és szintén különleges elem az épület gerincén végigfutó, háromszintenként ismétlődő, zöld kert, amely izgalmas közösségi térként ékelődik be az irodaterületek közé. „Ez szintén komoly építési kihívás” – jegyezte meg a vezető. A pódium részen kapott helyet egy ún. multifunkcionális tér, amely nagyobb létszámú vállalati események, workshopok és közösségi rendezvények megtartására lesz alkalmas.

Az irodai kialakítás belső tervét a MOL a német Kinzo irodai belsőépítész vállalattal és egy munkahelyi tanácsadó cég támogatásával dolgozta ki, melynek célja a  tevékenység alapú munkamódszer (ún. activity-based working) kialakítása: a kollaboratív és elmélyülő munkavégzési formák megvalósítása. Az épület kiterjedt automatizálást kap, vagyis integrált épületfelügyeleti rendszer segíti a hatékony üzemeltetést. Nemcsak automatikusan állítható lesz az árnyékolás, a légkondícionálás, a fűtés, hanem az épület digitális leképezése lehetőséget ad majd a prediktív karbantartási munkák elvégzésére is. Scheer Sándor vezérigazgató azt szintén elárulta, hogy öröm számukra a Foster and Partners nemzetközi építészirodával dolgozni, és rengeteget tanulnak a közös munkából.

Külön kihívást jelent a 23 ezer négyzetméternyi homlokzat építése, melyet egy holland céggel együttműködve végeznek egy éven át. „Itt speciális megoldásokra van szükség, hiszen nemcsak síkban hajlított, hanem térben hajlított üvegeket is használunk. Utóbbit csakis külföldön tudják gyártatni. Összesen 5500 homlokzati elemet emelnek fel a projektben, párhuzamosan a szerkezetépítéssel.

Munka 120 méteres magasságban

Az épület záró elemét egy 220 tonnás toronyzáró korona képezi, mely rendkívül bonyolult építési elem. „Ennek felhelyezését alaposan át kellett gondolnunk, a csomópontokat úgy kell megtervezni, majd gyártani, hogy azt a 120 méteres magasságban csak illeszteni és csavarozni kelljen.” Az összeszerelést előzetesen az üzemben is elvégzik, hogy minden fennakadást kizárjanak.

Scheer Sándor szerint: „Eddigi 25 éves pályafutásunk során nem volt hol megtanulnunk a 120 méteres magasságban végzett munka logisztikáját. Emiatt egy japán céggel együttműködve nyerünk tapasztalatokat.A japán mérnökök többek közt olyan kérdésekben segítenek, hogy hogyan kell szervezni az építkezést ebben a magasságban és hogyan kell feljuttatni az anyagokat, és segítenek a helyes beszerzési forrásokat, partnereket megismerni.”

 

Forrás: magyarepitok.hu

Címkék: Foster + Partners, Market Építő Zrt., Mol Campus