Ágota utca 1-3., volt Krautszak-malom udvari épülete

A sorozat utolsó előtti fejezetében kilépek az eddigi keretek közül és egy olyan veszélyeztetett műemléket mutatok be, melynek egy része már összeomlott, de ez már valószínűsíthetően a műemlékké nyilvánítás után történt meg.

2011. augusztus 25-én miniszteri rendelettel műemlékké nyilvánították a Pécs, Ágota u. 1-3. sz. alatti Krautszak-malom épületegyüttesét. Az ingatlan az Ágoston tér északi térfalának meghatározó épülete. A majdnem három éven át húzódó műemlékké nyilvánítás célja a védési rendelet szerint „a 18. század végén épített, barokk eredetű, majd a 19. század második felében hisorizáló stílusban átalakított főépület és a hozzá csatlakozó, 19. századi tímárműhely együttesének építészeti, képző- és iparművészeti értékeinek megőrzése”.

A cél – mint minden egyes műemléki védésnél – nemes, de a sok éve használaton kívül álló udvari épület, egykori tímárműhely megmentésén már nem sokat segített. Ez az épület a védelem kimondásának környékén összeomlott, és a mai napig nem is épült helyette semmi, a romok eltakarítását követően az udvar üresen áll.

Az alábbiakban röviden a Krautszak-malom építéstörténetével foglalkozom, majd az elmúlt 20 év beépítési és hasznosítási elképzeléseit vázolom fel. A kutatási és védési dokumentációkból kiderül, hogy a műemlék építéstörténete a 18. század végére vezet vissza bennünket. A malom épülete a barokk korszak végén, az 1772-es építési engedély alapján 1776-ra felépült és Krautszak (Krauczogh és Krauczagh írásmóddal is szerepel) György tímármester tulajdonában állt. Innen származik a malom neve is, mely a 19. század közepén Plichta Ferenc nevén szerepel, aki benősült  a Krautszak-családba. Az írott források 1823-ban a malomépület mellett tímárságot is említenek, feltehetően ez lehet a szóban forgó udvari épület. A rendelkezésünkre álló térképek, mint képi források ezt az információt megerősítik, mivel az 1865-ös színes kataszteri térképen már valóban látható az L-alakú udvari épületszárny sziluettje, mely a főépületre merőlegesen épült ki, elnyúlva egészen az északi telekhatárig.

A műemléki kutatás azt feltételezi, hogy előzetesen itt már állhatott egy kisebb udvari épület, amely 1865-re bizonyosan egybeépült a főépülettel. A 19. század második felében történt meg az utcai homlokzat historizáló stílusú átépítése is, ezáltal egységessé vált a nyolc nyílástengelyes (nyugati tengely a kapuzat + 7 tengely az ablakoknak) épület homlokzati architektúrája. Ekkor jelentek meg az emeleti ablakok fölött a Zsolnay gyárban készített mázatlan terrakotta szemöldökök, melyek egyedi karaktert adtak a déli homlokzatnak. Az utcai és az udvari épület is kétszintes volt. Az 1912-es fekete-fehér kataszteri térképen gyakorlatilag az 1865-ös beépítés látható, ekkor még nem valósult meg sem a telekegyesítés, sem a mai saroképület hozzáépítése a malomépülethez. Az 1975-ös és 2005-ös légifelvételeken még jól látható az udvari épület, melynek a legfrissebb felvételeken már nem leljük nyomát.

Az első védési javaslat még 1994-ben született meg, aztán 2011-ig kellett várni, mire a tényleges műemléki védelem megvalósult. Sonkoly Károly az utcai épületet feltétlenül védelemre érdemesnek minősítette, különösképpen barokk eredetű épületrészei miatt, de az udvari épületnek is szánt volna valamilyen védelmet annak ellenére, hogy az már jelentős külső és belső átépítéseken ment keresztül. A védési anyag a 20. században épült L alakú saroképületet nem tekinti műemléki védelemre érdemesnek.

Az udvari épületről kevés fotónk maradt fenn, de felmérési tervek készültek, mivel a 2000-es évek elején ezt a szárnyat is hasznosítani kívánták. A 2009-es műemléki kutatás még tartalmaz néhány fotót az épületről, mely ekkorra már igen rossz állapotba került, ill. a védelem kimondása idején össze is dőlt. Az egykori tímárműhely pusztulásával és az udvar kitakarításával tulajdonképpen egy régi rend állt vissza, az udvar nagy lett és tágas, akárcsak a 19. század elején, és a jelenlegi fejlesztési koncepcióban már nem szerepel az épület újbóli visszaépítése. Ez az elképzelés műemléki szempontból elfogadható, van persze egy kis purizmus-íze a dolognak, ugyanakkor egy tágas udvar hatalmas előny a sűrűn beépített történeti belváros szélén, függetlenül az idekerülő funkciótól.

A máig meglévő főépület évtizedek óta használaton kívül áll. A korábbi malomépületet 1895-ben a város vette meg és 1899-ben már vincellériskolát üzemeltetett itt. Az 1970-es években a Pécsi Kesztyű és Bőrdíszműipari Szövetkezet működött a falai között, míg 1994-ben a Pécsi Minőségi Ruházati Szövetkezet üzemének adott helyet. A 21. század elején a Krisna-Tudatú Hívők Közösségének birtokába került, akik közösségi házat kívántak itt létrehozni. 2009 körül pedig egy vegyes rendeltetésű épületegyüttes kialakítása szerepelt a tervezési programban.  A hosszú évek óta létező fejlesztési célok egyike sem valósult meg sajnos. A telek keleti oldalán álló, nem védett épület szerkezete stabil, ennek fejlesztésében látnak több fantáziát a jelenlegi tulajdonosok, itt meg is kezdődött a felújítás. Természetesen jó lenne minél előbb a még meglévő műemléképülettel is kezdeni valamit, mert a végtelenségig nem húzható a felújítása.

A főépület mindmáig számos értéket rejt. A barokk eredetű épületszerkezeteken kívül a déli homlokzat Zsolnay-díszei (szemöldökök és párkányelmek) a legnagyobb értékek, a homlokzati architektúra megtartása kívánatos, akár úgy is, hogy finom jelzéseket teszünk az eltérő építési periódusokra a vakolat eltérő használatával. Az utcai oldal vakolata mára nagyrészt megsemmisült, így felszínre kerültek a korábban befalazott nyílások, melyek részben, vagy egészben helyreállíthatók. Az emeleti szint több helyiségében nagy felületeken fennmaradt a fal- és a mennyezetfestés, melyek legalább részleges restaurálása kívánatos lenne. Az épület a több évtizedes elhanyagoltsága ellenére egyelőre állékonynak bizonyul, ami egy újabb bizonyíték a korábbi korok magas szintű építési technológiáira.

A terület komplex hasznosítása néhány évvel ezelőtt egyetemi tervezési feladattá is vált. Azzal a céllal, hogy a hallgatók egy védett épületen és annak közvetlen környezetében, műemlékvédelmi kötöttségek mellett is megtanuljanak tervezni. Az ingatlan hasznosítására sok érdekes ötlet született. A legtöbb hallgató a nem védett épületet elbontotta, hogy azért némi szabadságfaktort magáénak tudjon, és sokan a zártsorú beépítéshez sem tértek vissza a későbbiekben. A legötletesebb tervek között közintézményi és lakófunkciót is találunk. Volt aki egy malommúzeumot képzelt el az ingatlanon, ekképpen bemutatva az épület múltját, a másik terv egy idősek klubját és egy óvodát álmodott meg a területre, a harmadik pedig egy egyedi szállóhelyet képzelt el a modern épület helyén. És még egy sor remek ötlettel rukkoltak elő a fiatal építésznövendékek, akik számára élményszámba ment ez a típusú tervezési feladat.

Bízunk benne, hogy a következő években nem csak a tervlapokon, hanem a valóságban is megtelik tartalommal mindkét épület, mivel az Ágoston teret északról határoló utcavonal megújítása közérdek, amellett, hogy a veszélyeztetett műemlékeinknek valamilyen működő funkciót szükséges találni a 21. századi továbbélésük biztosítása érdekében.

Ezúton is szeretném megköszönni Borza Endre tervezőnek, hogy a birtokában lévő kutatási és műszaki dokumentációkat rendelkezésemre bocsátotta.

Felhasznált források és irodalom:

• MADAS József: A pécsi Budai Külváros telkei, házai és utcái. Pécs, 1985.
• Krautszak-malom. Javaslat műemléki érték védetté nyilvánítására.
• SONKOLY Károly: Védési javaslat. KÖH-Tervtár dokumentumai és fotói
• Borza Endre műszaki tervei és a birtokában lévő kutatási anyag
• Pécs Város térképei
• Google Maps
• www.fentrol.hu

/Vége következik/