Az egykoron védett, mára elbontott objektumok. Mai fennálló állapot bemutatása - Pécs, Belváros

Irányi Dániel tér (ma: Búza tér) 11. sz. alatti volt Harangöntöde

A mai cikkben egy különleges épülettel ismerkedünk meg, az egykori harangöntödével, amely a Búza tér keleti oldalán állt.

A mai Búza tér, a korábbi Irányi Dániel tér keleti térfala teljesen beépített volt az egykori marhavásártér oldalán.

Az 1777 körüli Duplatre-féle várostérképen még nem leljük nyomát a teleknek, mivel a városfalon kívüli, beépítetlen területről van szó. A történeti forrásokból azonban arról értesülünk, hogy már 1766-ban Ersics Mátyás tulajdonában állt, valószínűsíthetően beépítetlen kertként.[1] Igen nagyméretű területről volt szó, melyhez a tulajdonosok 1800-ban további ingatlanrészeket is vásároltak a várostól az egykori vásártér területéből. Érdekesség, hogy a Szőnyi-féle pécsi útmutató és a Dercsényi-féle topográfia is az egykori Rudle-féle harangöntödét említi, mely 1785 óta működött.[2] Ezzel szemben a Madas-féle adatgyűjtemény csak 1816-ban említi első ízben a harangöntő műhely működését a telken, mely Veinpert (vagy más helyesírás szerint: Weinbert) Péter tulajdonában áll.

Az ellentmondás úgy oldható fel, hogy 1785-ben már valóban működött harangöntés Pécsett, mégpedig eleinte a Winter-, majd a Fischer-család jóvoltából.[3] 1801-ben az üzem házasodás révén a Veinpert család tulajdonába került[4], akik aztán a Major utcából erre a telekre költöztették az üzemet 1819-ben.[5] Ugyanebben az évben öntötték újra a Székesegyház nagyharangját is.[6] Ruprecht (vagy Ruepprecht) Kristóf János rézműves 1850-ben kerül birtokba házassági szerződés révén.[7] Az üzem neve később Harang- érc- és vasöntöde lett.[8] Mivel az üzemeket – akárcsak a malmokat – mindig a legutolsó tulajdonosról szokás elnevezni, így kerül képbe Rudle Ignác (1857-1932), aki 1905 és 1930 között működtette a „harangöntödét és rézárugyárat”.[9] Működése alatt több mint 800 harangot öntöttek, az üzem teljes fennállása alatt pedig kb. 6000 darabot.[10]

Az 1865-ös kataszteri térképen, a Vásár tér 4. sz. alatt már látható az U alakú, déli irányba  nyitott beépítésű épülettömeg, mely a következő évtizedekben tovább bővült, ahogy a Ruprecht- család különböző engedélyeket kapott, kazánház, műhely, raktárépület létesítésére. Ez a fejlődés tetten érhető az 1912-es kataszteri térképet vizsgálva.

A harangöntő műhely megszűntével 1930-ban a pécsi harangöntés története is befejeződött, majd az épület különböző funkcióknak adott otthont: működött itt ecetgyár, de 1960-ban négy lakás és egy autójavító műhely volt az ingatlanban. Ez utóbbit a Távlati terv fényképfelvétele is alátámasztja. A Távlati terv továbbiakban zártsorú beépítésű, L alakú épületről számol be, melynek az utcai homlokzata 9-tengelyes, szélső (déli) tengelyben íves, oromzatos kapuval. A kapualjban és belsőben sík födémmel. Az udvari szárny előtt befalazott árkádok voltak.[11] Mivel az 1965-ös budai külvárosi térkép nem árul el semmit a beépítésről, előfordulhat, hogy erre az időre, a keleti telekhatáron húzódó melléképületeket már elbontották.

A Távlati terv előirányozta a lakások korszerűsítését, valamint az épület műszaki állapota kapcsán leírta, hogy tatarozásra szorul, mivel a fedélszék megrokkant, a hódfarkú cserépfedés is rossz állapotban van, valamint a függőeresz csatorna cserélendő. A homlokzat újravakolása, valamint a nyílászárók javítása is szerepelt az elvégzendő munkák között.[12]

Az épület 1958-ban került műemléki védelem alá.[13] 1973-ban a Pécs-Baranyai Beruházási Vállalat megbízásából Somogyi Lászlóné elkészítette az egykori harangöntöde felmérési terveit, az akkori állapotot fotókkal is dokumentálta.[14]

A telkek 1980-as szanálásával, az épületsor elbontásával és a modern beépítésekkel teljesen megváltozott a tér egykori képe. A Király utca végén, a történeti belváros keleti határán teljesen modern kialakítású lett a mai Búza tér, amely ugyanakkor nem telepszik rá a történeti városszövetre, együtt létezik vele anélkül, hogy a védett terület értékeit jelentősen befolyásolná.

Ez az urbanisztikai hozzáállás pozitívnak tekinthető, de nem hagyható figyelmen kívül, hogy a konkrét épület elbontásával Pécs ipartörténetének egy igen fontos fejezete tűnt el pótolhatatlanul.