Építészként fantasztikus, csodaszámba menő érzés egy 150 éves házban járni, beszívni az ódon ház levegőjét. Belegondolni abba, vajon hányan koptatták ezeket a lépcsőket amin felmegyek és hányan fogták azt a kilincset amit most én is érintek. S vajon az akkori építész gondolt-e arra hogy ennyi év múlva, amikor Ő már rég nem létezik, kik használják az általa tervezett helyiségeket, és mit szólnak mindehhez? Tetszik vagy nem? Megszeretik vagy át- meg átalakítják a maguk kényére-kedvére?
Most én csöppentem ebbe a helyzetbe, nekem adatott meg, hogy éljek – és ne visszaéljek – a helyzettel. Megvettem a házat, és azóta sem bántam meg. Messze van mindentől, a munkámtól, a családomtól, de mégis, boldog lehet itt az ember, ez a béke és nyugalom szigete, és a mai napig a meglepetések tárháza. Nem hittem volna, hogy a mai kor igényeihez – a röpködő hőveszteségi tényezők, lambdák és wattok világában – találhatok új ötleteket egy régi parasztházban. Pedig igen! És nem is kell nagyon mélyre ásni.
Itt minden ki volt találva, a ház alaprajza egyszerű és mégis kifinomult. Az alaprajz bölcsen gondoskodik a jó hőszigetelésről.
A hálószobát belső folyosó választja el a külvilágtól (gádor), ezzel elérték, hogy a szoba védett, hangszigetelt és hőszigetelt egyben. A hangszigetelést is kipróbáltam, a faluban hajnali 5-kor harangoznak, körülbelül száz méterre a háztól. Ebből semmit sem lehet hallani a hálószobában. A hálószoba alápincézett részen van, így alulról télen/nyáron 14 C fok fűti/hűti. A múlt ötletét tovább gondolva a fürdőszobát (ami a régi házban nem volt) a védett zónába helyeztem, azaz a folyosó és a pince védettségébe.
Tehát gyakorlatilag egy passzív magot hoztak létre a régi tervezők, mellyel hő- és hangvédelemmel látták el a házat.
Ezt tovább lehetne gondolni: mi lenne, ha a mai házakon is egy passzív magot képeznénk ki, egy belső védett zónát, s ebben csak olyan helyiségek lennének, amelyek hő- és hangszigetelést igényelnek. Jóval kevesebből épülhetnének a passzívmagos házak, hiszen csak a védett helyiségeket passzivizálnánk! A külső falazat a folyosó mentén és az alárendelt mellékhelyiségek (garázs, kamra, tárolók, nyári konyha, barkács szoba stb.) körül hagyományos falazattal, egyszerűbb hőszigeteléssel készülne; míg a védett rész komoly hőszigetelést kapna. Ház a házban.
De nézzünk mélyebbre a múltban. Az egész építmény a gazdálkodásra, az állattartásra és nem utolsósorban a pihenésre alapult. Ez utóbbit csak feltételezem, hiszen nem sok jele van. Az akkori időkben a korán kelés és a korai fekvés (a tyúkokkal) teljesen természetes volt. A szórakozást a házi összejövetelek, borozgatások jelenthették, és az élet mindennapokat megtörő,  vidám és szomorú napjai, nagy eseményei, az ünnepek, a születés, házasság és – az élet velejárója – a halál is szerepet játszott az emberek akkori és persze mostani életében. A ház, a díszlet, viszont kiszolgált mindenkit mindenkor, óvott és védett. Hidegtől, melegtől, esőtől, hótól.
De hogyan? Hiszen előírások szinte egyáltalán nem léteztek, aki tehetős volt épített, aki nem, az is, csak kisebbet, szolidabbat, egyszerűbbet. Előírások híján mindenki igyekezett a maga javára fordítani a ház előnyös tulajdonságait. A józan paraszti észnél nincs biztosabb építési előírás. A logikus gondolkodásnál nincs biztosabb hőtechnikai méretezés. Persze mondhatja mindenki, hogy akkor nem az előírás szerint, hanem jóval pazarlóbban bántak a falvastagsággal, a fával (szarufa méretek 20 x 20). Ez igaz, de mégis érzékkel és helyesen, a mai szemlélet szerint is. A falak minimum 50, de inkább 60 cm vastag kőből készültek. A hőszigetelést a ház falazatának súlya adja, mely egyben a hőtartásról is gondoskodik. Ősszel sokáig bírja fűtés nélkül, nyáron szinte egész idényben a ház hűvös, kellemes, és semmi szükség légkondicionálásra.
A tetőszerkezet statikailag mestermű, pedig gyanítom, hogy nem sok számítást végeztek a tervezésénél.
Persze a parasztház messze nem passzívház; de ha az akkori igényeket és lehetőségeket nézzük, szinte teljesen önellátó módon éltek ezekben a házakban. Sok-sok munkával, de a környezettől függetlenül, az akkori lehetséges szolgáltatóktól távol és békében. Sem áram, sem gáz nem jött a házba, csak később, jóval a megépítésük után. A vizet kútból nyerték, a világításról gyertya vagy petróleumlámpa gondoskodott. Tehát akkor passzív volt, vagy nem? Mi a passzívház kritériuma? Független a környezettől, önellátó, megújuló energiákat használ fel. Ez a ház pont ilyen, és ha ráadásul a szalmát vagy fát megújuló energiának tekintjük, akkor még ebben is megállja a helyét. Persze a mai luxus körülményeket nem biztosította, sok-sok munkával volt passzív és önellátó. Igaz, a benne élők egészségesebbek is voltak, nem volt annyi környezetkárosító hatás, mint manapság. Amit termeltek, azt ették és nem "gazdaságos", olcsó élelmiszer ipari termékeket.
Milyen tanulságot vonhatunk le? Talán annyit, hogy nem kell megmosolyogni a régi korok műveit, nem kell primitívebbnek érezni egy házat, mely 150 éve épült, benne van az a tudás, amiből ma is meríthetünk, és merítsünk, mert van mit tanulnunk és tisztelnünk a múltból.