A papírépítészet japán nagymestere kapta a Pritzker-díjat
sebesp 2014.03.26.
Shigeru Ban a hétköznapi anyagok és szerkezetek innovatív felhasználásával érdemelte ki az egyik legnagyobb nemzetközi építészeti elismerést.

Az 1957-ben született japán építész a hagyományos építőanyagok helyett az egyszerűen hozzáférhető, újrahasznosított vagy újrahasznosításra alkalmas megoldásokat keresi. Először a 2000-ben megrendezett Hannoveri Expón felállított kartoncső dongákkal alátámasztott pavilonnal került a figyelem középpontjába, azóta pedig számtalan esetben bizonyította a papír építészeti alkalmazásának létjogosultságát a szökőárban otthonukat elveszítők ideiglenes szálláshelyétől a Christchurh-i Karton katedrálisig.

A Pritzker-díj zsűrijének elnöke szerint „Shigeru Ban a természet ereje, amely leginkább a katasztrófák által sújtott területek otthontalanjainak érdekében végzett önkéntes munkájának fényében kap értelmet. Emellett számos további lépést tett azért, hogy bekerülhessen az építészet Panteonjába, mint szakmájának tökéletes, az anyagok megértésén alapuló megértése, a végtelen kíváncsiság és elkötelezettség, tévedhetetlen szem és ravasz érzékenység, hogy csak néhányat említsünk.”

Shigeru Ban a kartoncsövek mellett konténerek, bambusz, textil, újrahasznosított papírhulladék és műanyag építőelemként történő felhasználásában is eredményeket ért el.

Címkék: , Japán, Pritzker-díj, Shigeru Ban