A rakodópart kövei
Könyvismertetés
városatya 2015.08.16.
Budapest a világ legszebb fekvésű városai közé tartozik. Szépségét három tényezőnek köszönheti: van vize (Duna), hegyei (Várhegy, Gellérthegy, budai hegykoszorú) és magas szintű építészete (eklektika). Az összképben döntő fontosságúak a különös gondossággal kiépített rakpartok, a gyönyörű hidak és a Duna-parti épületsorok.

A rakpartművek XIX. században kiépült szakaszai önmagukban is jelentős építészeti és ipartörténeti értéket képviselnek. E nagyszerű mérnöki művek védelmével is elő kell segíteni fővárosunk egyedülálló – a világörökségek között méltán számon tartott – dunai panorámájának megőrzését.

2006 elején védési dokumentációt állítottam össze, amit az akkori Kulturális Örökségvédelmi Hivatalban igen pozitívan fogadtak, és az illetékes minisztériumnak előterjesztették. A jogszabály azonban váratott magára, végül 2011 augusztusában jelent meg az a miniszteri rendelet, amely – számos egyéb érték mellett – védelem alá helyezte a budapesti dunai rakpartokat. A védett történeti rakpartok több mint 12 kilométer hosszan húzódnak a folyam két partján. Ugyanez a rendelet tartalmazza a teljes Margitsziget védelmét is valamennyi építményével, így az ottani partfallal együtt 17,5 kilométer dunai rakpart került védelem alá!
Ez több szempontból is különleges lépés. Egyrészt jelzésértékű áttörés a Budapest műemlékeinek védelmében. Másrészt egy rakpartmű egyedi védelmére eddig nemzetközi téren sem volt példa. Végül, de egyáltalán nem utolsó sorban a kínai Nagy Fal után ez lett a világ egyik legnagyobb műemléke!

Egy ilyen nagyságrendű mérnöki alkotás műemléki védelmére Budapesten még nem volt példa. Ezért tartottuk fontosnak, hogy erre kiállításokkal is felhívjuk a figyelmet. Az anyag első ízben még 2007-ben jelent meg a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal vári székházában, a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával. 2011 nyarán nagyszabású szabadtéri kiállítást tartottunk a Petőfi téri Duna-korzón a Külügyminisztérium támogatásával, a magyar EU-elnökség eseményeihez kapcsolódva. 2013 elején az anyag ismét látható volt a FUGA Budapesti Építészeti Központban.

A kiállítások a látogatókban pozitív visszhangot keltettek, de szóban és írásban visszatérően jelezték, hogy jó lenne az anyagot könyvben is közzétenni. Ezért a kiállítási anyagot lényegesen kibővítve, összeállítottam azt is.

A könyv régi festményeken és metszeteken, archív és mai fotókon, egykorú térképeken és eredeti terveken mutatja be a Duna szabályozásának és a rakpartok kiépítésének hatalmas munkáját. Kidolgozásra kerültek benne azok a témakörök és fejezetek is, amelyek a meghatározott terjedelmű kiállításokon nem kaphattak helyet. Átfogó, monográfia-igényű anyag készült, részletes magyarázatokkal és leírásokkal, de olvasmányosan, a széleskörű ismeretterjesztés szándékával.

A kötetet tisztelgésnek szánom mérnökeink e monumentális műve előtt, amely kiállta az idő próbáját, és egyben sajátos tisztelgésként József Attila előtt is. A könyv fejezeteinek címeit „A Dunánál” című verse egyes sorai adják. Az anyagban szakmai alapossággal igyekszem bemutatni a rakpartok kialakítását, de úgy, hogy a szélesebb közönség figyelmét is felkeltse. A tervezett kötet ugyanis szokatlan nézőpontból, különleges képekkel mutatja be Budapest legszebb részeit. A terjedelem 400 oldal, melyet 440 illusztráció (fénykép, festmény, grafika, térkép, tervrajz) egészít ki, jelentős részük színes. A képek kétharmada archív, a legkülönbözőbb közgyűjteményekből válogatva. A kötet album jelleggel, fekvő B/4 formátumban jelenik meg, igényes kivitelben.

További információk a könyvről és az előfizetési lehetőségekről.

Címkék: Duna, műemlékvédelem, rakpart