Jelen cikkem tárgya a marokkói Tangerben található szultáni palota, azaz Kashba. Az építészeti összefüggések jól láttatják, hogy Dél-Spanyolország és Észak-Marokkó a 13. századig egy országot alkotott. Az amerikai Washington Irving írja Az Alhambra meséi című könyvében, hogy egy tetuáni berber „nyáridőben gyakran feljön a dombra, hogy a nap egy részét az Alhambrában töltse, amely a régi berberiai palotákra emlékeztette, amelyeket hasonló stílusban építettek és díszítettek, bár nagyobb fényűzéssel.” (W. Irving: Az Alhambra meséi, Budapest, 2011, 106. o.)
Ez a „nagyobb fényűzés” mára eltűnt, de ha tovább indulunk ezen a nyomon, könnyen megállapítható, hogy egy és ugyanazon szellemből és építészeti felfogásból fakadtak azok az épületek és építmények, melyek a korabeli al-Andalúsz és Észak-Afrika építészetét meghatározták a középkorban.
Ezekben az épületekben helytől függetlenül visszaköszönnek az azonos motívumok: a kazettás famennyezet (spanyolul: artesonado), a belső udvar (patio) és a külső-belső díszítőelemként használatos csempék (azulejo). (Az azulejo önálló cikket érdemlő témakör, ezúttal annyit említek, hogy a tangeri palotamúzeumban külön azulejo kiállítás található.)
A tangeri szultáni palota így remek összehasonlítási alapot ad az arab építészet egy mai napig mozlim országban történő tanulmányozására, miközben idegenvezetőm felhívja a figyelmem a kissé csúcsíves patkóívek alatti oszlopfők kialakítására, melyekben jól ismert görög oszlopfőket idéző motívumokat – csigavonalat és akantuszlevelet – fedezhetünk fel!
Ezzel a csavarral válik világossá, hogy nemcsak a nyelvben, de az építészetben is megannyi dialektus létezik, melyek mindenki számára érthetővé válnak, ha az építészet történetére mint a térből kilépő egyfajta negyedik dimenzióként tekintünk.