A háború utáni magyar építészet története az építészszakma íratlan hagyományai és a verbalitásában élő epizódjai szerint a szocialista tervezőintézetek történetén keresztül értelmezhető. Ennek megfelelően ezen korszak kanonizációs törekvései is a tervezőintézeteket és a tervezőintézetek neves építészeit bemutató monográfiák elkészítésén keresztül történik. Szerkesztés alatt állnak, vagy már elkészültek azok a kötetek, amelyek átfogóan ugyan, de mégis szigetszerűen hivatottak ábrázolni a magyar építészszakma háború utáni történetét.

A PRAXIS szakmatörténeti konferencia második része a fenti törekvésekkel párhuzamosan, de azokat kiegészítve a háború utáni magyar építészet azon áramlatait kívánja bemutatni, amelyek a tervezőintézetek által nyújtott keretektől részben vagy egészében függetlenül jöttek létre. Azokat a csoportosulásokat, mozgalmakat, pillanatszerű vállalkozásokat és projekteket, amelyek akár az építészeti alkotás, akár az építészeti szakmagyakorlás folyamatának konfliktusaira és kihívásaira kívántak alternatív, esetenként pedig radikális válaszokat keresni.

A konferencia célja hogy a fenti leírást árnyaló, azt példákkal illusztráló előadások mentén mutassa be a magyar építészet és szakmatörténet intézeti korszakának határfeszegető kezdeményezéseit, az anekdotikus történetmesélésen túlmutató módon.

A konferenciasorozat Mesteriskolával foglalkozó előző része itt tekinthető meg:



A konferenciasorozatot Csóka Attila Róbert, Molnár Szabolcs és Smiló Dávid szervezték.