A világ legrangosabb műemlékvédelmi kitüntetésével ismerték el Dr. Fejérdy Tamás munkásságát
Ware-Nagy Orsolya 2023.09.08.

Gazzola-díjjal, a világ legjelentősebb műemlékvédelmi kitüntetésével ismerték el Dr. Fejérdy Tamás munkásságát az ICOMOS műemlékvédelmi világszervezet Sydneyben megrendezett közgyűlésén.

Dr. Fejérdy Tamás építész, címzetes egyetemi tanár, műemlékvédelmi szakmérnök számos világörökségi terület szakértője, nemzetközi műemlékvédelmi munkabizottságok tagja, aki számos – az egész világon elfogadott és kritériummá lett – nemzetközi szakmai elméleti dokumentum meghatározó és alkotó egyénisége. 

A díjjal a nemzetközileg elismert műemlékvédelmi szakember több mint 50 éves munkásságát ismerték el, aki szemlélete, rendkívüli elméleti és gyakorlati felkészültsége, problémameglátó és megoldó képessége révén nemzetközi szinten is jelentősen hozzájárult a világ új kihívásait követő műemlékvédelmi szemlélet, módszertan és követelmény alakításában. Az ICOMOS (az UNESCO Világörökségi Bizottság szakmai tanácsadó szerve) 1979-ben alapította az első elnökéről, Piero Gazzola professzorról elnevezett díjat. A három évenként sorra kerülő tisztújító közgyűlésen egy szakembert köszöntenek az elismeréssel.

Az ICOMOS Magyar Nemzeti Bizottságának tiszteletbeli elnöke, a világszervezet volt alelnöke, tiszteletbeli tagja, a Történeti Települések és Helyszínek Nemzetközi Tudományos Szakbizottságának alapító tagja, majd elnöke, hazai idő szerint 2023. szeptember 8-án ünnepi keretek közt vehette át a díjat Sydney-ben, helyi idő szerint délelőtt 11 órakor.

Gratulálunk!

Forrás: ICOMOS Titkárság

Címkék: ICOMOS, Dr. Fejérdy Tamás