Az Office for Peripheral Architecture egyike azon újabb generációs finn irodáknak, amelyek az északi ország világszerte elismert huszadik századi praxisait követően, azok hagyományain tovább építkezve, de mai problémákra adnak kortárs válaszokat. Keresik a határvonalakat helyi és nemzetközi, városi és vidéki, hagyományos és innovatív között. A "periférikus építészet" az alapító Anssi Lassila és munkatársai számára nem más, mint a tér egykori és jövőbeni állapota közötti átalakítás pillanata.² Épületeik létrehozásakor a hely adottságaira és a hagyományok jellegzetességeire alapoznak. E törekvéseik hazai megfelelőjeként a kritikai regionalizmust említhetjük, de alapelveiben a regeneratív építészettel rokon jellemzőkkel is bír.

A médiában nagy arányban reprezentált trendekkel és a globalizált építőiparral való szembenállás ugyanis az ő esetükben is leleményes és élő építészeti értékőrzéssel társul. E szellemi önállóság mellett ugyanakkor nem valamiféle elefántcsont-toronyban csoportosulásról van szó, hanem nagyon is racionális, a mai kihívásokra hatékonyan reagáló alkotó közösségről. "A szabadságot ...[nem] a teljes függetlenség jelenti, hanem a lényegtől mint szálfa-tengelytől való meghatározottság felfedezése. A lényeg az építészetben nem transzcendentális idea, hanem kézzelfogható szükség, szándék és építőkedv. A mesterség, amely kiműveli a művelőjét."³

E lényeget és technológiai folytonosságot célozza a Sauna Tonttu [tonttu: finn főnév, jelentése: manó], amely a finn népi építészet archetipikus magtárépületének második funkcióváltással egybekötött újrahasznosítása. A 19. századi, hagyományos technológiával épített gerendaházat az 1940-es években szállították jelenlegi helyére, ahol továbbra is mezőgazdasági melléképületként szolgált. Új életet 2010-ben kezdett, amikor Seinäjoki városa megbízta az OOPEAA csapatát, hogy alakítsák szaunává. A finn közösségek egyik alapvető pillére, a tisztálkodás máig élő és közkedvelt kulturális hagyatéka költözött be ily módon a várható élettartamát már többszörösen megszolgáló csűrbe.⁴

Nagyrészt megőrizték a szerkezetet, csupán néhány korhadásnak indult gerendát cseréltek újra. Az örökül kapott épület belmagassága lehetővé tette, hogy a hagyományos funkciókat (fűtés, gőzfejlesztés, tisztálkodás és pihenés) azok igényeinek megfelelően egymás fölé rendezzék. Így a teraszról belépve és a házon végighaladva az egyes tevékenységekhez optimális hőfok és páratartalom érhető el, miközben az egybefüggő tér valódi közösségi élményt biztosít. A legforróbb, felső szaunapadok szintjéról közvetlenül elérhető a domboldal adottságait kihasználó terasz, ahol a merülődézsa is található.⁴

Az épület egy kukoricaföld és egy domboldal határán áll. Az odavezető út alkalmat ad a szaunázóknak a lelki felkészülésre és megtisztulásra. Odabent a durván megmunkált, szinte nyers fatörzsekből felrakott évszázados falak által határolt teret az újonnan beépített, finomra gyalult és csiszolt, de ugyancsak kezeletlen fenyőből épített konstrukcióval rendezték be. A használat és az idők során e felületek lassan szürkülnek, érnek majd, évtizedek alatt elmosva a régi és az új közötti határokat.

Irodalom
¹ Mizsei Anett: Akadálymentes kilátás
² Az OOPEAA – Office for Peripheral Architecture honlapja
³ Katona Vilmos: Regeneratív építészet (1.)
⁴ A Sauna Tonttu z OOPEAA – Office for Peripheral Architecture honlapján

Projektinformáció
Megbízó: Seinäjoki város
Tervező: OOPEAA, Anssi Lassila
Tervezés és megvalósítás: 2010.

Fotók: © Mikko Auerniitty, forrás: Az OOPEAA – Office for Peripheral Architecture honlapja