Megdöbbentő tényről rántotta le a leplet nemrégiben Terry Gross az npr.org oldalon, amikor Kate Asherrel, a The Heights: Anatomy of a Skyscraper (A magaslatok: A felhőkarcolók anatómiája) című könyv írójával készített interjút. Beszélgetésükből kiderül, hogy nem könnyű feladat megoldani az ivóvízhálózat megfelelő nyomását minden emeleten, még több szakértelmet igényel a szennyvizek 100 emelet feletti magasságokból történő mélybe zuhanásakor fellépő gyorsulás szabályozott keretek között tartása. De igazi probléma gyakorta akkor jelentkezik, amikor a humán végtermékkel gazdagított csatornatartalmat ki kellene juttatni az épületből. Dubaiban például, ahol a toronyházaknak csak egy része van a közösségi hálózatra kötve, a kevésbé „szerencsések” a jó öreg szippancs nagyra nőtt testvérének segítségével kénytelenek megszabadulni kellemetlen feleslegüktől. A városon átguruló tartálykocsikat a szennyvízkezelő telepen üríthetik, ahol a fokozott érdeklődés miatt a 24 órás sorban állás sem ritka, mire sorra kerülnek.

Ezt a primitív módszert alkalmazza a Burj Khalifa, a világ jelenleg legmagasabb épülete is. A gizmodo.com a hír hallatán számolgatni kezdte a kakis ügyet. Úgy kalkulálnak, hogy az épület teljes kihasználtsága esetén 35.000-en tartózkodnak benne, ennyi ember pedig 7 tonna termelésére képes, amihez az egyéb szennyvizeket is hozzáadva 15 tonna elszállításáról kell gondoskodni naponta.

Bár a történetben a beruházó cég döntése szinte biztosra vehető, mégis felmerül a kérdés, meddig mehet el a mérnök társadalom anélkül, hogy kimondanánk: ez SZép Alapos Rendes munka volt.

Forrás: npr.org

Így állnak sorban a tartálykocsik