Amorf luxusvilla földszínekben
sebesp 2023.03.26.

A környezetébe szervesen illeszkedő lakóház az indiai Radzsisztánban a hely perzselő sivatagi klímájára válaszol.

A Mirai ház, amely három együtt élő család számára tervezett háromszintes többgenerációs otthon négy hálószobával, két nappalival, edzőteremmel és dolgozószobával, egy mindössze 622 m2-es saroktelken épült.

A telken való elhelyezés alapján a déli és keleti oldalon minimális szabad területet tartottak meg, hogy az ellentétes sarkon lévő útkereszteződéstől a meglévő fákat további növényzettel egészíthessék ki egy védőzónát kialakítva.

A több szintből adódó magasságok érdekes térjátékra adnak alkalmat a ház minden részében az egyszintes hálószobáktól a másfél szintes nappalin át a kettős belmagasságú étkezőig.

A házat ívelt vonalú, átlyuggatott burkolat veszi körül, amely egymásba metsződő, félig nyitott tereket hoz létre a külső felület mentén, nagyobb bemélyedésekkel a kertre néző oldalakon. Az így kialakított külső burok jelentősen csökkenti a hőnyereséget, miközben védett, nyitott kiterjesztést biztosít a ház körül minden helyiség számára. A régió perzselően forró klímája miatt úgy tervezték, hogy csökkentse a hőnyereséget, és ez az egész házat hűvösen tartsa a forró nyári hónapokban, mivel a hőmérséklet az év 8 hónapjában 40°C fölé emelkedik.

Ez a szoborszerű ház szerves kapcsolatban van a környezetével, az éghajlattal és a tulajdonos igényeivel, ami érdekes tömegjátékot, nyitott, zárt és félig zárt tereket eredményez minden szintjén. A kialakítás energiahatékony tereket hoz létre csökkentett hőnyereséggel és közvetett természetes fénnyel a ház minden részében. Külsejének vöröses árnyalata elegánsabb földszínekkel húzódik be a nagyvonalú belső terekbe, ahol a hullámzó ívek biztosítanak változatos hátteret a minimalista belsőépítészeti kialakításhoz.

A Sanjay Puri Architects a házat helyi forrásból származó téglával, homokkővel és mészvakolattal tervezte, és víz-újrahasznosítási, esővízgyűjtési és napelemes energiatermelési eljárásokat is magában foglal. A kivitelezők helyi mesteremberek és a közvetlen közelben élő építők voltak, aminek eredményeként a ház klímaérzékeny felfogásban, fenntarthatóan valósult meg.

Képek: Dinesh Mehta

Címkék: luxusvilla, India, környezettudatos építészet, kortárs építészet, Sanjay Puri Architects