Arculatváltás előtt a Hungexpo
Java 2019.03.29.
Lüktető üzleti életünk meghatározó helyszínei a nemzetközi rendezvények, kiállítások megrendezésére koncentráló Hungexpo területén lévő csarnokok, melyek az idő múlásával kissé elavultak, sem technikailag, sem esztétikailag nem felelnek meg az elvárásoknak – indokolta a fejlesztéseket Ganczer Gábor, a Hungexpo vezérigazgatója és a MARESZ elnöke.

2016-ban az Expo Park Kft. – amely a Hungexpo és a mellette elterülő 2 hektáros terület birtokosa – állami tulajdonba került. Ezután dolgozta ki az Expo Park Kft. és a Hungexpo vezetése a felújítás és a bővítés tervét. A Finta Építész Stúdió kreatív munkájának köszönhetően hamarosan egészen új arcát ismerhetjük meg a vásárközpontnak.

A megújulás során összesen öt épület alapos ráncfelvarráson esik át, továbbá két új csarnok is épül, melyek összesen 13 000 m2 alapterületűek. A C épület átépítésével egy 4 500 fő egyidejű befogadására, ugyanakkor 2 000 fős plenáris ülések lebonyolítására alkalmas új, mobilizálható épület jön létre. Tetején látványos, 2 300 m2-es tetőterasz is helyet kap majd. A három részre osztható és az amfiteátrumszerű elrendezésből adódóan néhány perc alatt gálavacsora megrendezésére alkalmas, síkpadlós teremmé alakítható át, valamint 26 (10 darab 200 fős és 16 db 50 fős) modulálható szekcióterem is helyet kap.

A K épületet, ahol jelenleg a kiállítási regisztráció zajlik, elbontják és a közelében felhúznak egy új, emblematikus formájú fogadóépületet, amely a regisztrációt, a kiállítókat, és 500 fős konferenciatermével a rendezvények vendégeit is kiszolgálja.

A beruházás során megújul a vásárváros teljes közműrendszere, amint azt Mezei Gábor, a Finta Stúdió vezető építész tervezője elmondta. Denhoffer Balázs, az Expo Park Kft. ügyvezető igazgatója pedig elárulta, hogy nem zárják ki annak a lehetőségét, hogy a vásárváros melletti 2 hektáron új szálloda is épülhessen a vendégek kényelmes elszállásolására.

Hasznos lehet egy közvetlen villamosjárat kialakítása a könnyebb megközelíthetőség céljából, de egyéb, jóval drágább megoldás is felmerült, amit egyenlőre elnapoltak.
A munkálatok májusban indulnak.

Képek forrása: Épülettár
Forrás: Turizmus Online

 

Címkék: arculatváltás, Finta Stúdió, Hungexpo, Mezei Gábor