Egy izraeli építész, Haim Dotan tervezte a hidat, bár eleinte nem akarta elvállalni a megbízatást.
Az átkelő 430 méter hosszú, 6 méter széles. Összesen 99 kilenc darab, több réteg edzett üvegből álló lapot használtak fel az építésénél. Amikor pedig elkészült, kemény törés- és terheléspróbának vetették alá.
A teszt résztvevői elkezdték kalapáccsal verni az üveget, természetesen a megfelelő biztonsági intézkedések mellett. Egy utasokkal teli kéttonnás terepjáró is átment a hídon. És persze végeztek jó néhány más vizsgálatot is az átadás előtt.
Az építmény tehát elvileg biztonságos, tériszonyosoknak azonban nem biztos, hogy kellemes élményt jelent átsétálni rajta. Aki esetleg útközben ijed meg a magasságtól, átléphet a híd valamelyik szélére, és fémen sétálhat üveg helyett.
A 22,5 millió jüanból (mintegy 930 millió forint – a szerk.) épített hidat szombaton nyitották meg. Biztonsági okok miatt naponta legfeljebb nyolcezer látogatót engednek át rajta.
Forrás: hvg.hu
korábbi cikkünk a tesztekről