Átadták a felújított Esterházy-kastélyt Tatán
sebesp 2021.05.26.

A több évig tartó korhű rekonstrukció a Nemzeti Örökségvédelmi Fejlesztési Nonprofit Kft. (NÖF) beruházásában összesen 2,4 milliárd forintból valósult meg a Nemzeti Kastélyprogram keretén belül.

Az Esterházyak nemzedékei által létrehozott értékek egyik legjelentősebb eleme az Öreg-tó partján található kastély, melynek felújításával a várral és az angolparkkal együtt egyedi, Tata arculatát meghatározó kulturális együttes jött létre.

A kastély felújítása során megvalósult a főépület és az úgynevezett kiskastély déli szárnyának teljeskörű rekonstrukciója. A főépület teljes szerkezeti megerősítését követően megújult a tetőszerkezet, és megtörtént a belső udvar rekonstrukciója. A közel 3000 négyzetméter alapterületű kastély 700 négyzetméterén sikerült megőrizni az eredeti táblás és rombusz alakú parkettát. A fürdőszobákban jó minőségben maradtak fenn az eredeti márvány- és hollandi csempés burkolatok.

A felújított kastély emeleti és földszinti teremsorában korhű bútorok és festmények idézik meg a barokk hétköznapok hangulatát. A ma Ausztráliában élő Francesca Esterházy Blackwell jóvoltából számos, a tatai kastélyból elszármazott műtárgy került be a család történetét bemutató kiállításba.

A kastélyban tárlat mutatja be az Esterházy család nemzetközi szerepét és a város fejlődésére gyakorolt hatását. Emellett a látogatók betekintést nyerhetnek a kastély diplomáciatörténeti jelentőségébe, hiszen az Esterházyak korában számos magas rangú eseménynek adott otthont az épület.

A tatai Esterházy-kastélyegyüttes turisztikai fejlesztése elnevezésű projekt 1,5 milliárd forint európai uniós és 900 millió forint hazai forrásból valósult meg.

A tatai Esterházy-kastély 1765 és 1780 között épült Esterházy Miklós, a magyar testőrség kapitányának rezidenciájaként. Az épületben a II. világháború után idegszanatóriumot rendeztek be, de ez nem okozott jóvátehetetlen károkat, több helyiségében eredeti állapotban maradtak meg a kandallók, a kályhák és a díszes gipszstukkók.

A kastély jelentős szerepet játszott a történelemben, I. Ferenc osztrák császár és magyar király itt írta alá 1809-ben a napóleoni háborúkat lezáró úgynevezett bécsi vagy schönbrunni békét, 1897-ben Ferenc József és II. Vilmos német császár szállt meg a kastélyban, 1921 októberében pedig itt fogták el az utolsó magyar királyt, IV. Károlyt és feleségét az I. világháború utáni sikertelen visszatérési kísérletük után.

(MTI)

Tata 1727-ben került az Esterházy család birtokába, gróf Esterházy József országbíró ekkor vásárolta meg a tata–gesztesi uradalmat. A birtok berendezése az elmocsarasodott vidék lecsapolásával és telepes jobbágyok betelepítésével kezdődött, a kastély csak később épült fel. Először a Rákóczi szabadságharc idején romossá vált, egykori királyi vár helyén álmodta meg Esterházy Miklós gróf a kastélyt, amelynek tervezője a tatai építész, Fellner Jakab volt. A gróf korai halála miatt nem valósult meg a teljes elképzelés, de e tervvel nevet szerzett magának a mester. Egyre több felkérést kapott, az uradalmi építési irodát vezette és a tatai gróf testvérének, Esterházy Károly püspöknek a pápai családi, valamint az egri püspökségi építkezésein is dolgozott.

Az Esterházy-kastély épületegyüttesének összetett szerkezetét, a díszudvar körüli lakószárnyakon kívül kocsiszín és istállók, sőt színház tették teljessé. A kastélyépület egy nagyszabású kompozíció része a tatai várral és az Öreg-tóval együtt.

Címkék: épületfelújtás, műemlékvédelem, Nemzeti Kastélyprogram, Fellner Jakab