Átadták a martonvásári Brunszvik-kertet – hamarosan itt épül az MTA új Agrárinnovációs Centruma is
Java 2018.10.26.
A tízmilliárd forintos innovációs beruházás első lépését ünnepeltük az elkészült martonvásári kastélypark felújításával. Az első ütem egymilliárd forintból valósul meg, ebbe beletartozik a most átadott kéthektáros közpark, a Brunszvik-kert és környezetének megújítása, továbbá az Agroverzum Tudományos Élményközpont megépítése.

Az új, 1 100 m2 alapterületű, kétszintes épület ismeretterjesztő központként és tudományos játszóházként is funkcionál majd. A beruházásnak köszönhetően egy telephelyre, a martonvásári kastélyparkba koncentrálódnak az MTA agrártkutató intézményei. A centrum központi épülete egy 16 000 m2-es, szintén újonnan épülő háromszintes épület, modern felszereltséget és környezetet biztosítva mintegy 250 kutatónak. A tervezői közbeszerzésen a Debreceni Egyetem frissen végzett építészei, Boda István, Nagy Marianna és Skrabák Zoltán nyerték el a tervezés jogát. Az Agrárinnovációs Centrum infrastrukturális beruházásainak megvalósítására hatmilliárd, míg az eszközbeszerzésekre mintegy hárommilliárd forintot biztosítanak. A centrum átadása 2020-ban várható.

Lovász László, az MTA elnöke a következő létfontosságú agrár kutatási területeket emelte ki:

  • a korábbi hibrid kukorica termesztésével, nemesítésével kapcsolatos kutatások,
  • a poloskainvázió elleni fellépés segítése,
  • a lisztérzékenyek számára megoldást jelentő csökkentett allergéntartalmú búzafajták nemesítéséhez szükséges alapkutatások,
  • a klímaváltozás hatásaihoz alkalmazkodó gabonafajták nemesítése,
  • az állat- és növénybetegségek elleni védekezés.

A nagy érdeklődés alapján évente 35-40 000 látogatóra számítanak.

Forrás: Magyar Építők
Fotó: Illyés Tibor (MTI); Vécsy Attila (MTA Agrártudományi Kutatóközpont), Magyar Építők

Címkék: Brunszvik-kert, Martonvásár, MTA