Átadták a Molnár Péter-emlékdíjat
Ware-Nagy Orsolya 2021.12.03.

2021. november 30-án a Jánossy György-kiállítás keretében került sor a 17. Molnár Péter-emlékdíj átadására a FUGÁ-ban. A 2021. évi díjazottak Bődi Imre és Frikker Zsolt építészek, illetve Őry Júlia művészettörténész.

A Molnár Péter díjat 2004-ben hozták létre Molnár Péter özvegyével, Baló Boriska tájépítésszel. A díjjal az építészet kiváló fiatal alkotóit és az építészeti kultúra széleskörű terjesztőit díjazza a kuratórium, melynek tagjai Mónus János, Baló Borbála, Ferkai András, Pazár Béla, Kalmár László, Szabó Levente és Winkler Barnabás.

Az emlékdíjat az alapítás óta 16 alaklommal adták át kiemelkedő alkotói tevékenységükért huszonkét építésznek, és az építészet tíz kiemelkedő képviselőjének, terjesztőjének.

Őry Júlia művészettörténész – Winkler Barnabás laudációja

2010-ben az ELTE – BTK művészettörténészeti intézetében szerzett diplomát. 2009-ben a Modemben megrendezett A mindenség modellje című kiállítás katalógusának egyik szerzője. Pályájának kezdetétől fogva munkája az építészethez kapcsolódik. 
2010-től már a FUGA munkatársa, kurátora majd galériavezetője. 
Élete az építészettörténet, a kortárs építészet és a társművészetek megismertetésének feladataival, kiállítások előkészítésével, tartalmuk hitelességének ellenőrzésével, kurátori munkájával napi több mint 10-12 órával telik úgy, hogy kedvessége, ismereteinek gazdag továbbadása emberi figyelmességgel gazdag. 
Az építészettel és társművészetekkel kapcsolatos egész világra kiterjedő könyvrengetegének ismerője, az új kiadványok kutatója, megszerzője és vigyázója. Az ezzel összefüggő kapcsolati hálója óriási, személyes és életre szóló.
Hogy mikor képes időt szakítani rá nem tudom, de kiemelkedő Zalotay Elemér munkásságának kutatása, melyet számos a kutatásával kapcsolatos publikáció gazdagítja.  Publikációi más, számára fontos témákra is kiterjednek. 
Művészettörténész tudása az elmúlt évek alatt számtalanszor gondolkodóba ejtett, mikor és hogy szerzett építész diplomát is, mert szemlélete és tudása ezt a benyomást kelti a munkájával kapcsolatba kerülőkkel.
A 2021-es évben a kuratórium egyhangú szavazata alapján Őry Júlia művészettörténész kap a kultúrát magas szinten szolgáló munkássága elismerésére Molnár Péter emlékdíjat.


FUGA, 
Budapest, 2021. november 30.
Winkler Barnabás

 

Bődi Imre és Frikker Zsolt laudációja – Kalmár László

Schöpflin Aladár méltatta úgy a fiatal Ottlik első regényét, olyan mint a villanykörte: becsavarják, ég. (Nos történetesen ez volt az Iskola a határon, és Ottlik igen kedvelte ezt a jellemzést. Az csak később derült ki, hogy amúgy a 20. századi magyar irodalom egyik legjelentősebb alkotása.)

Idei díjazottjaink, Imi és Zsolt munkái szerintem ilyen egyszerűek, és ilyen természetes az is, ahogy ez a két építész magába szívja a világot. Az iskolai évek felidézése tehát két nézőpontból van előttünk, nem is beszélve az elbeszélés nehézségeiről.

A terv viszket, az építész vakarja, vakargatja, de nem nagyon múlik, emiatt, ahogy a jó könyveket úgy általában a jó építészetet is áthatja a megértés sóvárgó vágya. És ha az ember igazán kiváncsi, nem csak házakat néz, nem csak rajzot, nem is a kezet, ami a vonalat húzza, hanem a szemet, amiben ott csillog az angol új-klasszika (elsősorban Sergison-ék, Caruso-ék, Carmody-ék), és a félszeg mosolyt, amiben ott nevet Tomay Tamás is.
Ez a fajta építészet elkerüli a fő turistaútvonalakat, arra téved, ahol már csak a helyiek járnak, és azon az úton csendes tisztások nyílnak, mostanság letérkövezve, szóval két lábbal állnak a viakoloron, mint mindannyian. Ettől olyan vérpezsdítő ez a megközelítés.

Lehetünk optimisták? Egy kis olasz templomrom, a Chiesa Diruta hasznosítására kiírt nemzetközi tervpályázaton 2. díjas lett a tervük, több száz pályázó közül kiragyogva. A nemzetközi zsűri névsora itthonról nézve szinte felfoghatatlan. A tervpályázaton elnyert, Szentkirályi utcában épülő Semmelweis Egyetemi épületük finom rendezettsége és szelíd illeszkedése a Palotanegyben egyúttal új minőséget is teremt.

Legyünk pesszimisták? Idehaza súlyos etikai kérdőjelek a tervpályázatok és a megbízók körül. Említésre sem méltó döntéshozók a zsűrik és beruházók helyén. Az érzékeny, önreflektív építészek és a fiatalok helyzete nagyjából kilátástalan. Mint az 1,80-as belmagasság a pincében: ha nem húzzuk ki magunkat, nem is olyan zavaró? Azért mégis jobb volna kihúzni magunkat…

Lehetünk mégis optimisták? Zsolt és Imi húsz év alatt készített számtalan tervpályázata - köztük sok első díjas - mutatja folyamatos szellemi felkészültségüket, a megépült házak és az épp épülő félben lévők mutatják a műszaki gondosságot és szaktudást, melyet az idők során felhalmoztak.
Molnár Péter örökségéhez méltó, és a mai kibírhatatlanul eklektikus építészeti gondolatvilágban feltűnően tiszta, konzekvens hang az övék, érzékeny, fogékony, erős, tehetséges, és etikus. 
Ez utóbbi, a napfényben fürdőző hullámlovas-építészek országában oly ritka, értékes árnyékot jelent, intellektuális védelmet a viszontagságok ellen.
A rendszeretetük pedig nem más, mint emlékezés az örökkévalóságra.

Idén a Molnár Péter-díjat Bődi Imre és Frikker Zsolt kapja.

FUGA,
2021. november 30.
Kalmár László

Forrás: sajtóközlemény

Címkék: