Új kilátót adtak át Budapesten
sebesp 2021.07.06.

A Robert Gutowski Architects által tervezett Naplás-tavi kilátó újabb mérföldkő a hazai erdei infrastruktúra megújításában.

A koronavírus-járvány ideje alatt 2020-ban a budapesti és a Budapest környéki erdők látogatottsága mintegy 25-30%-kal megemelkedett, de az ismertebb helyeken négyszer-ötször annyian fordultak meg, mint korábban, így kezdtek túlzsúfolttá válni, felmerült az igény, hogy a városokban és a városok környékén újabb helyszíneket lehessen bekapcsolni a rekreációs és turisztikai véráramba.

A járványhelyzet miatt megváltozott szokások, a klímavédelem és a városi emberek jövője iránti elkötelezettség egyaránt a városi erdők felfedezése felé irányítja a figyelmet. Az erdőgazdálkodási ágazat egyik legfontosabb stratégiai célkitűzése: egészséges, kellemes környezetet nyújtó, klímavédelmi funkcióiban támogatott, kikapcsolódásra alkalmas helyszínt adó városi erdők biztosítása a nagyvárosokban élők számára. Budapesten az egy főre jutó körülbelül 22 m2 zöldfelületből több mint 15 m2, azaz a zöldfelület közel 70%-a erdő, ennek nagy részét állami erdőgazdaság, a Pilisi Parkerdő Zrt. kezeli.

A XVI. kerületi önkormányzat és a Pilisi Parkerdő Zrt. együttműködéséből megvalósult fagerendákból álló, 27 méter magas építmény páratlan panorámát nyújt a Naplás-tóra, a Gödöllői-dombságra, valamint a Cinkotai erdőre. A hivatalosan a Szilas-pataki víztározóként számon tartott vízfelület Budapest legnagyobb állóvize, amely 1978-ban a Szilas-patak felduzzasztásával jött létre a patak áringadozásainak kezelésére.

Bár nem teljesen a korábban bemutatott látványterveknek megfeleleően valósult meg, a háromszögek egymásnak támasztásábóll alkotott kilátó építészeti kuriózumnak számít. A főváros pesti oldalán elhelyezkedő erdőterületek fejlesztési szempontból jelentős potenciállal rendelkeznek, ezért is volt fontos a Naplás-tó környezetébe tervezett új kilátó megépítése. 

A létesítmény megvalósítását a fővárosi Tér-Köz pályázat és a XVI. kerületi önkormányzat kooperációja tette lehetővé. A kilátó terveit a Robert Gutowski Architects készítette, a beruházás költsége 100 millió forint volt. 

MTI / enbudapestem.hu

Címkék: Budapest , kilátó