Átadták az „Az év belsőépítésze 2015” díjat
színkép 2016.12.16.
A budapesti Kreinbacher Tasting Salon - Palazzo Dorottya és a somlóvásárhelyi Kreinbacher-birtok belsőépítészeti rekonstrukciójával Lőrincz Szilvia és Mikics András érdemelték ki a 2015-ös év belsőépítésze díjat. (Építész tervező: Ekler Dezső)

A díjat Laki Péter alapította 1998-ban. A belsőépítész szakma legkiválóbbjainak járó elismerést, idén tizennyolcadik alkalommal adták át, december 15-én a Pesti Vigadóban.

A díjátadó ünnepségen beszédet mondott Fekete György Kossuth- és Munkácsy Mihály-díjas belsőépítész, a Magyar Művészeti Akadémia elnöke. A díjat dr. Finta József Kossuth-díjas építész, c. egyetemi tanár, az MTA és az MMA r. tagja, a zsűri elnöke adta át.

A zsűri elnöke külön kiemelte és dicséretben részesítette Tildi Bélát a Pécsi Klinika rekonstrukciójáért, valamint Kiss Dánielt és Tóth Pétert, a körmendi Batthyány Örökségközpont fogadóépületének és színházának belsőépítészeti munkájáért.

A díjazottak Lőrincz Szilvia és Mikics András az aranyozott bronz emlékplakett mellett Finta Józseftől, a zsűri elnökétől és az alapítótól, Laki Pétertől, a Laki Épületszobrász Zrt. elnök-vezérigazgatójától egymillió ötszázezer forintos jutalmat vehettek át.

A díjátadó alkalmából a pályázatra beérkezett 17 belsőépítész munkából kamarakiállítás nyílt a Vigadóban.

Az év belsőépítésze elismerést a Magyar Építész Kamara Belsőépítészeti Tagozata évente ítéli oda az előző év általa kiemelkedőnek tartott, különleges tervezői értékkel bíró belsőépítészeti munka tervezőjének.

Címkék: Az év belsőépítésze, Belsőépítész Tagozat, Fekete György, Finta József, Kiss Dániel, Kreinbacher Tasting Salon, Kreinbacher-birtok, Laki Péter, Lőrincz Szilvia, Magyar Építész Kamara, Mikics András, Palazzo Dorottya, somlóvásárhely, Tildi Béla, Tóth Péter