„Átlátszó oktatás” holland módra
droID 2017.06.29.
Légiesen átlátszó iskolaépület szolgálja a holland diákok hatékony oktatását, és immár minden teremben előírás a természetes fény biztosítása. Két kreatív építész a mozgatható falak és a legkorszerűbb ablakrendszerek segítségével egy negyvenéves épületet alakított át úgy, hogy maradéktalanul megfeleljenek az elvárásoknak.

Bár a holland és a magyar oktatási rendszer különbségei miatt nem könnyű az összehasonlítás, az mindkettőre igaz, hogy a gyerekek tanítása jelentős irányváltáson ment át az elmúlt évtizedekben. Ezt az újfajta oktatást a tanítási épületeknek is követniük kell, hiszen a korábbi generációknak szánt iskolák sokszor nem alkalmasak az új módszerek alkalmazására. Marjo van Keulen és Henk Pouw egy holland iskolán bemutatott építészeti megoldásai pedig bátran szolgálhatnak mintaként hazánkban is.

A Zoetermeerben található Prins Claus iskola a ’70-es években épült. A hétköznapi épülethez már hosszú ideje nem nyúltak hozzá, a fenntartók pedig a holland iskolák felé támasztott új, központi követelmények miatt a felújítás és bővítés mellett döntöttek. Másfél évnyi munka után, 2013. február 1-jén nyitotta meg újra kapuit az intézmény, ahol integrált gyermekközpontot hoztak létre – azóta pedig bebizonyosodott, hogy jó döntés volt a fejlesztés.

Az új gyermekközpont a változtatható terekről és az egyéni szemléletű oktatás támogatásáról szól, így tereinek legnagyobb különlegessége a rendkívüli flexibilitás. Szinte minden terem eltolható falakat kapott, amelyek segítségével a terek egymásba nyithatók lettek, sőt, szükség esetén még a folyosó felé is kiterjeszthetőek. A földszinten egy játékszobát is elhelyeztek, amelyet – mivel nem mindig használják – összenyithatóvá tettek az aulával.

Ennek köszönhetően az iskolaépület tanítási időn kívül is hatékonyan kihasználhatóvá vált, ami hangsúlyos szempontként szerepelt a megreformált holland oktatás intézményeiben. A multifunkcionális tereknek köszönhetően a gyerekek és a tanárok munkáját már nem korlátozza saját osztályuk vagy osztálytermük – összhangban a megújult követelményrendszerrel, amely azt a célt szolgálta, hogy a tanítás igazodjon a gyerekek megváltozott ismeretszerzési módjaihoz.

A rugalmasság megteremtésében a fő szerepet az építészet terén a sok-sok üveg válaszfal, és a hatalmas üveghomlokzatok játszották. Az általuk átlátszóvá tett tér nem csak transzparenciát, hanem a légies tágasságot, áttekinthetőséget és játékosságot is megjeleníti; a színes padlóburkolatok és fali, vagy épp mennyezeti dekorációk a tükröződések révén egymásba olvadnak, a tetőablakok és felülvilágítók pedig ritmusban tartják az egész épületet.

Az átalakítás egyik legfontosabb eleme a közösségi terek kialakítása volt, amire kézenfekvő megoldásként szolgált a folyosók kibővítése. A szabályozások ugyanakkor nem teszik lehetővé, hogy a gyerekek olyan helyiségekben tartózkodjanak, amely nem kap természetes megvilágítást, így felülvilágítók elhelyezésével egyszerre sikerült ezt a problémát kiküszöbölni, egyben pedig olyan építészeti elemmel gazdagítani az épületet, amely látványosabbá teszi a belső kialakítást.

Tudatosan választottuk a VELUX márkát – mondta el Marjo van Keulen építész, aki több éve dolgozik VELUX termékekkel, és jelenleg a hágai DSDr architecten építésziroda tagja. Mint mondta, még sohasem tapasztalt minőségi vagy karbantartási problémát. Külső árnyékolókat szereltek fel, amelyek nyáron kívül tartják a meleget, a lapostetős felülvilágítók pedig ezekkel összhangban elektromosan irányíthatók a megfelelő szellőztetéshez is. A felülvilágítók ráadásul csökkentik az eső zaját is, ami nagyon hasznos olyan helyiségekben, ahol a tanulás és a koncentráció kiemelt fontosságú.

Az eredeti épület egyrétegű ablaküvegeit kétrétegű üvegre cserélték, a szükséges fűtést és hűtést pedig erre kialakított energiatároló berendezéssel oldották meg. A lapostetős felülvilágítóknak köszönhetően hihetetlenül világossá váltak a belső terek, miközben segítettek környezetbarátabbá tenni az iskolaépületet is, hiszen a VELUX termékeinek szigetelőértéke legalább U = 0,72 W/m2K (EN 1873 szerint). Ezenkívül karbantartási igényük csekély, élettartamuk viszont hosszú.

„Amikor körbevezetem a szülőket az iskolában, kivétel nélkül csak dicsérik, hogy milyen sok a természetes fény. Így az átalakítással nemcsak a tanárok és a diákok jártak jól, hanem az iskolánk hírnevének is jót tesz” – emelte ki a felújítás kapcsán Marjolein ter Haar, az iskola igazgatója.

Egy ilyen projekt legnagyobb kihívása mindig az, hogy hogyan lehet az újabb oktatási igényekhez szükséges megoldásokat egy már meglévő épületbe integrálni. Az építészeknek sikerült úgy átalakítani az iskolát, hogy amellett, hogy sokkal használhatóbbá vált az épület, mégis az oktatásé maradhatott a főszerep.

(x)

Címkék: ablak, DSDr architecten, Marjo van Keulen, természetes fény, Velux