Átmennek gagyiba a Feszl-féle pavilonok a Ligetben?
sebesp 2020.05.31.

Néhány éve a Liget Projekt szimbolikus jelentőségű első megvalósult épületeiként hirdették meg a Városligetben megépített Pavilonkert pavilonjait. Az utóbbi hetekben a teljes csőd elől menekülve lángossütő bódék építészeti eszközeivel próbálják őket közönségbarátabbá tenni.

Egy ingatlanfejlesztési projekt alapja normál körülmények között az igények feltérképezésével kezdődik, majd a megfogalmazott elvárásoknak funkcionálisan és financiálisan is megfelelő tervek elkészíttetésével folytatódik, amit a megvalósítás után sikeres hasznosítás követhet. A Feszl Frigyes 1860-as években készült tervei alapján 2017-ben egyenként több mint 100 millió forintból felhúzott építmények esetében az elsődleges cél nyilvánvalóan egyfajta múltidézés volt, annak ellenére, hogy azok korábbi létezését, fennállásuk egykori időtartamát egyébként is kevés dokumentum igazolja. Hamarosan kiderült, hogy az aranykor pusztán építészeti eszközökkel nem hozható vissza.

A pavilonokat nem sikerült sikeresen üzemeltetni, ezért további 60 milliót költöttek a belsőépítészeti színvonal emelésére. De hiába a színvonalas belső és a méregdrága portékák, a siker nem érkezett el, és a három pavilon közül kettő tartósan zárva tartott. 

Az utóbbi hetekben átalakítási munkáknak lehettek tanúi az arrajárók. A 24.hu-nak nyilatkozó üzemeltető szerint "a Városliget Zrt. engedélyével, saját költségünkön közönségforgalmi fejlesztéseket építünk be, ami megítélésünk szerint tovább fogja javítani a látogatói élményt és a kiszolgálást." És az eredmény aligha maradhat el, hiszen a magyar lángossütők legjobb funkcionalista-realista megoldásait például véve próbálják a 21. században is használhatóvá tenni a Feszl Frigyes egykori tervei alapján készült pavilonok egyikét.

Csak remélni lehet, hogy nem jutnak idővel hasonló sorsra a döntést megelőző hatástanulmányok, társadalmi vita, mélyreható elemzések nélkül sebtiben eldöntött Liget Projekt más elemei is. Ekkora horderejű projektek ugyanis a világ legtöbb pontján évtizedek előkészítő munkája eredményeként valósulnak meg.

Címkék: Budapest , Liget-projekt, pavilon, Feszl Frigyes