Minden centiméter tudatos döntés eredménye, amikor az építész saját házát tervezi. A prágai családi ház esetében a folyamat végén megszületett egyfajta „minimál maximum”, egy közlekedők nélküli ház, amelynek központi eleme a három szintet eltolásban, félszintenként összekapcsoló, négy méter belmagasságú étkező.
A villák és társasházak közé ékelődő telek annyira alkalmatlannak tűnt a beépítésre, hogy hosszú időn keresztül elhanyagolt, üres terület volt, rajta három rozsdás garázzsal. Mindössze 240 m2-es alapterület, a szomszédos épületek közvetlen közelsége, egy idős cseresznyefa és a szomszédos vasúti sínpálya – ezek jelentették a kihívást Jan Jakub Tesař építész számára, amikor saját családja otthonának megtervezésébe kezdett. A család által biztosított teljes alkotói szabadság azonban másfajta felelősséget is magával hozott:
„A telek formálta, az ambíció ösztönözte, a felelősség pedig finomította a tervet. Magunknak, az egész családnak építettem a házat, de benne van az egóm is. Egy olyan ego, amelyet huszonöt év tanulás formált: tapasztalt szakemberektől tanultam, miközben mások számára terveztem otthonokat.”
Az épület végleges formáját a telekhatároktól való kötelező távolság, a szomszédos ingatlanok benapozásának lehető legkisebb korlátozása, az utcavonalhoz való igazodás, valamint a meglévő, öreg cseresznyefa megőrzése határozta meg. Bár az épület alapterülete 70 m2, amelyből mindössze 49 m2 emelkedik a környező épületek magasságáig, és egészíti ki az utcaképet, a ház kívülről és belülről egyaránt tágasnak hat. Első pillantásra nem is sejthető, hogy egy három hálószobás, összesen 100 m2 lakóterületű otthonról van szó.
A térbeli nagyvonalúságot a szintek belső eltolásos elrendezése biztosítja: minden helyiség más-más magasságban helyezkedik el, és egy többkarú acéllépcső pihenőjéről közelíthetőek meg. Ennek köszönhetően a házban egyáltalán nincsenek hagyományos értelemben vett közlekedők. A lakás központi tere az étkező, amelynek 4,2 méteres belmagasságát három irányból beérkező természetes fény emeli ki. A hozzá kapcsolódó, visszahúzott, trapéz alakú nappali otthonos zugként működik, könyvtárral kiegészítve. A nappali padlószintjét lesüllyesztették, hogy az utca felől a lehető legalacsonyabb épületmagasságot érjék el, és az épület a jogszabályi előírásoknak megfelelően követhesse a telekhatárt.
Az eltolt szintek és a részben terepszint alá süllyesztett terek meghatározták a teherhordó falak anyagválasztását is. A beton nyers, látszó felületként jelenik meg, a falakon és a mennyezeteken egyaránt megőrizve a tervezetten kialakított zsaluzat lenyomatait. A belső térek elválasztását a fürdőszobákat elválasztó két válaszfal kivételével beépített bútorokkal oldották meg. Az egyetlen fatörzsből származó diófa erezete az előtérben, a nappaliban, a konyhaszekrények frontjain, a tömör tolóajtókon, valamint a lépcső melletti beépített bútoron is visszaköszön. A fa melegsége oldja a teherhordó szerkezet nyers betonfelületeinek szigorúságát. A hálószobák bútorai ezzel szemben semleges fehér lakkozott felületeket kaptak.
A belső tér nyers anyaghasználata kontrasztot képez a homlokzat precíz, letisztult kialakításával. A teljes épülettömeget, beleértve a kaput és a kerítés egy részét is, fehér, profilozott alumíniumlemez burkolja. A függőleges bordázat a napsugarak hatására érzékeny, változó textúrát kölcsönöz a homlokzatnak. Az azonos színű és profilú fehér lemez használata olyan következetes tervezői gesztus, amely az összetett belső programot egyetlen, jól értelmezhető épülettömeggé formálja. Ezzel szemben a kert felé néző homlokzat nagyméretű tolóablaka a kert látványát vetíti az épületbe.
A kiváló hőtároló képességű beton, a háromrétegű üvegezésű nyílászárók, a szabályozott szellőztetőrendszer, a levegő-víz hőszivattyú és a padlófűtés együttesen biztosítják a kellemes belső klímát. Az esővizet ciszternában gyűjtik, amelyből a kert és a zöldtető öntözése történik. Az épület alapvető energiaigényét fotovoltaikus napelemek fedezik. Mindezek eredményeként a ház üzemeltetési költségei alacsonyak, energiahatékonysága pedig kiemelkedő.
Képek: Filip Šlapal / linka.com