London építészetében különös helyet foglalnak el azok a lakóházak, amelyek nem kívánnak beleolvadni a városi háttérbe. A Peter Morris Architects által tervezett Cloud House éppen ilyen: két háromszintes, egymáshoz kapcsolódó családi ház London Gospel Oak városrészében, amely rózsaszín, íves homlokzatával, pasztellszínű részleteivel és felhőre emlékeztető tetőformájával inkább tűnik szürreális díszletnek, mint hagyományos londoni lakóépületnek. A ház 2026 augusztusára készült el, tíz évvel azután, hogy Peter Morris először kezdett el gondolkodni saját otthonának megépítésén.
A projekt különlegessége azonban nem pusztán a látványában rejlik. A Cloud House története egyszerre szól egy építész személyes álmairól, a helyi építészeti örökséggel folytatott párbeszédről, a tervezési engedélyezés határairól, a finanszírozás nehézségeiről és arról, hogy vajon mennyire lehet egy mai londoni ház egyszerre játékos, extravagáns és környezettudatos.
A Cloud House a londoni Camden kerületben a Vicars Roadon épült. A helyszín már önmagában is rendhagyó: az utca nem számít városképileg védendő területnek, talán mert építészeti karaktere meglehetősen eklektikus. A környéken egymás mellett jelennek meg különböző korok és stílusok épületei, a háromszintes lakóházaktól egészen a nyolcszintes épületekig.
A Cloud House közvetlen szomszédságában áll a műemléki védelem alatt álló, egykor iskolaként működő St Martin's Hall, amely zárt kőhomlokzatával középkori várra emlékeztet. Az utca túloldalán pedig a sokkal jelentősebb St Martin's Church található, amely kiemelt műemlék. Az 1865-ben elkészült templomot a művészettörténész Nikolaus Pevsner a londoni viktoriánus templomépítészet egyik legkülönösebb példájaként írta le.
Éppen ez a templom vált a Cloud House legfontosabb építészeti referenciájává. Nem a templom formájának lemásolásáról van szó, nem is részleteinek megidézéséről, hanem egyetlen motívum, az ív felnagyításáról és újraértelmezéséről.
A történet eredetileg nem egy új ház tervezésével kezdődött. Peter Morris és felesége, a televíziós producer Emily Kennedy egy nagyjából 1880 körül épült viktoriánus házban éltek a telken. Először ennek átalakítását fontolgatták, de Morris szerint az épület nedves, huzatos és nehezen fűthető volt. Egy korszerű otthon kialakításához gyakorlatilag a teljes belső szerkezetet el kellett volna bontani, és csak az utcai homlokzat maradt volna meg.
A bontás ugyanakkor örökségvédelmi kérdéseket is felvetett. A helytörténészek egy része szerint az eredeti épület egykor a templom gondnokának háza lehetett, és volt, aki úgy vélte, hogy az épület fontos helytörténeti értéket képvisel.
Morrisék kompromisszuma az lett, hogy az új épületben továbbviszik a régi ház anyagának emlékét: az eredeti tégla egy részét újrahasznosították, és az előkert halszálkamintás padlója készül belőle. Így a bontás nem teljes törlést, hanem anyagi értelemben vett továbbélést jelentett. Ez a fajta újrahasznosítás nálunk kevésbe ismert gyakorlat, a brit építészetben azonban elfogadott megközelítés.
A telek adottságai ráadásul lehetővé tették, hogy az egykori kis ház és a mellette lévő üres telekrész helyén két háromszintes, összefonódó lakóház jöjjön létre, a telek közel 100%-os beépítésével, aminek Londonban nincs akadálya.
A Cloud House egyik legérdekesebb tulajdonsága, hogy két, első pillantásra egymástól távoli kulturális hatásból építkezik. Az egyik a közvetlen helyi környezet: a St Martin's Church neogótikus ívei. A másik Miami Art Deco építészete, amelyet Morris és Kennedy nászútjukon fedeztek fel. A rózsaszín és türkizkék, illetve halványzöld színvilág innen származik.
Ez az a pillanat, amikor a magyar építészek nagyobbik része valószínűleg lila (pontosabban rózsaszín) hajat kap, hiszen az inspirációul felhozott hivatkozásokat építészettörténeti értelemben nem kifejezetten szokták egy napon emlegetni.
És valóban, a végeredmény nem nevezhető sem neogótikusnak, sem art decónak. A templom ívei elvesztik történeti részleteiket, és absztrakt geometriai motívummá válnak; a Miami-pasztellek pedig londoni, szinte viktoriánus építészeti környezetbe kerülnek.
Morris saját megfogalmazása szerint a cél nem egy tiszta történeti stílus reprodukálása volt, hanem olyan épület létrehozása, amely örömet szerez. Az építész azt vallja, hogy a kortárs építészetnek nem feltétlenül kell visszafogottnak és semlegesnek lennie.
A szokatlan épületet nem volt könnyű megemésztenie a hatóságoknak, Morris közel öt éven át egyeztetett Camden kerület építési osztályával.
A vita egyik oldalán az épített környezet állt. Mivel a Vicars Road nem védett, és az utca építészeti szempontból valóban változatos, Morris szerint ez megfelelő teret adott a kísérletezésnek. A másik oldalon viszont az utca történeti karaktere, az eredeti viktoriánus ház, és a közvetlenül szomszédos műemlék épületek álltak.
A tervezők ezért nem egyszerűen benyújtották a terveket, hanem hosszú időn keresztül egyeztettek Camdennel, és a szomszédoknak is megmutatták az elképzeléseket. A visszaemlékezések szerint a lakók reakciója sem volt egységes: egyesek örültek annak, hogy nem egy újabb visszafogott, „modern” ház jelenik meg az utcában, míg örökségvédelmi oldalról komolyabb aggályok is megfogalmazódtak.
Az építési engedélyt Camden végül 2020 júliusában adta ki.
A Cloud House talán legérdekesebb tervezési gesztusa, hogy az ív nem egyszerűen egy homlokzati díszítőelem. Szinte „vírusként” terjed végig az épületen.
Morris a kezdeti terveken különböző méretű és ritmusú ívekkel kísérletezett: egyeseket elvágott, másokat megduplázott, némelyiket tömör felületként, másokat ablakként használt. Az ívek felső lezárását nem egyenesítette ki, ebből születtek a hullámzó mellvédek és korlátok. Az épület keleti részén a motívum tovább fordul a tetőbe, ahol boltozatra emlékeztető, lefelé lépcsőző formát képez. Innen származik a Cloud House elnevezés is.
A homlokzat ezért inkább reliefszerű, mint hagyományos értelemben vett fal. A rózsaszín felületből újra és újra előtűnnek az ívek, amelyek egyszerre keretezik az ablakokat, tagolják a parapeteket, hangsúlyozzák a bejáratot és formálják a tető sziluettjét.
Az ívek többsége nem szerkezeti elem, az Angliában szokásos hagyományos acélvázas, falazott szerkezetre kerültek a könnyű, formázható elemek. Az ívek nagy sűrűségű, újrahasznosított polisztirolalapú anyagból készültek. A háromdimenziós tervezéssel gondosan megmodellezett és kikonszignált elemeket hődrótos vágással, üzemben gyártották le, majd az építész a lányával illesztette és ragasztotta egyenként a helyére. Erre került a rózsaszín vakolat.
Ez az anyaghasználat lehetővé teszi azt a formai gazdagságot, amely hagyományos kőből vagy tömör betonból jelentősen költségesebb és szerkezetileg bonyolultabb lett volna.
A megvalósítás végül még a tervezettnél is összetettebbnek bizonyult. A projekt két külön tulajdonos közös építkezéseként valósult meg, ami a pénzügyi és szervezési oldalt is komplikálta. Morrisék eredetileg úgy tervezték, hogy megépítik mindkét házat, majd a másikat értékesítik, és ebből finanszírozzák saját otthonukat. Később azonban kiderült, hogy a két ház együtt már fejlesztésnek minősülő konstrukció, amely magasabb adó- és finanszírozási költségeket jelentett volna.
Ezért az a megoldás született, hogy Thuzar és Philippe megvásárolták a másik telekrészt, és a két család önálló építtetőként, de egymással együttműködve valósította meg a két házat.
A Cloud House belső terei nem próbálják „lehűteni” a külső megjelenést, ugyanazt a játékos nyelvet viszik tovább.
A házba lépve türkizkék öntött műgyanta padló, rózsaszín-fehér csíkos falak és mennyezetek, valamint színes konyhabútor viszi még mélyebbre a miami mesevilágba a látogatót. És ha további sokkhatásra vágyunk, bekukkanthatunk a tetőtől talpig kobaltkék wc-be vagy a tűzpiros zuhanyfülkébe. Az ívek belül is megjelennek: az ajtók boltíves falnyílásokba rejtett tolóajtókként készültek, miközben több helyen boltozatos mennyezetek folytatják a külső formanyelvet.
A Morrisék által lakott ház 133 m2-es. A földszinten egybenyitott nappali–konyha–étkező és egy dolgozó/harmadik háló található, a két felső szinten pedig hálószobák és fürdők. A legfelső tetőteraszhoz kültéri fürdőkád is tartozik.
A Cloud House sokkal erősebb üzenetet hordoz, mint egy látványos, extravagáns londoni magánház. Olyan építészeti állítást tesz, amelyben a dekoráció nem másodlagos, hanem maga a koncepció hordozója.
A közelmúlt évtizedeinek építészetében sokáig uralkodó volt az a szemlélet, amely szerint az épület „jó” formája önmagában elegendő, és a dekorációt célszerű száműzni. Az építészeti értéket a letisztultság, sőt gyakran sterilitás képviselte. Morris ezzel szemben szinte provokatívan visszahozza a díszítés fogalmát. Az íveknek nem kell feltétlenül szerkezetinek lenniük, a rózsaszínnek nem kell „semlegesnek” lennie, a homlokzatnak pedig nem kell úgy tennie, mintha nem lenne homlokzat.
A Cloud House ugyanakkor nem valamiféle nosztalgikus historizmus. A St Martin's Church íveit, a Miami Art Deco színeit, a viktoriánus londoni utcaképet és a könnyű, kortárs építőanyagokat egyetlen eklektikus rendszerbe gyúrja. A templom túloldali különcsége így nem konkurenssé, hanem katalizátorrá válik: a Cloud House nem utánozza a templomot, hanem annak saját korának megfelelő építészeti szabadságát próbálja meg átvenni. Nem is nevezhető posztmodernnek a huszadik század második felében megszokott értelemben, ugyanakkor egy új, huszonegyedik századi posztmodern születését vizionálja, mely szakít a bemerevedett szigorúsággal, játszani is engedi az építészeket.
A Cloud House nem azt állítja, hogy minden londoni háznak rózsaszínnek és ívesnek kell lennie. Azt állítja, hogy egy történeti városi környezethez való alkalmazkodás nem feltétlenül jelent mimikrit. Lehet úgy is kontextuálisnak lenni, hogy egy új épület felismeri a hely sajátos karakterét, majd azt kortárs, személyes és meglepő nyelvre fordítja le.
Képek: Sebes Péte