Az építőiparban a koronavírus csak a harmadik legnagyobb probléma
Ingatlannet.hu 2020.10.09.

A járványidőszak sokkolta a hazai gazdaság minden szegmensét, így az építőiparnak is kijutott belőle. Bár a nyáron újra élénkülni kezdett a piac, a szeptemberi hónapban azonban mégis visszaesett a teljesítménye. Ezt a változást viszont már nem a koronavírus szele hozta. Vajon akkor mi lehet az oka?

A legégetőbb problémák

Az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) idén szeptemberben a koronavírus okozta építőipari nehézségekről is készített felmérést. A kérdőívet kitöltők között 400 építőipari kivitelező, illetve tervező vállalkozás szerepelt.

A szeptemberi felmérésben részt vett vállalkozások elmondása szerint a piaci tevékenységüket leginkább akadályozó tényező a szakemberhiány volt, a második helyen szerepelt a csökkenő rendelésállomány, és csak a harmadik helyen került említésre a COVID-19.

A legégetőbb problémát tehát a szakemberhiány jelenti. Tavaly év végén az építőiparból származó munkanélküliek számát 10 000 főre tehettük, mely szám az idei ősz első hónapjára megduplázódott. Azonban azt is látnunk kell, hogy ez alatt az időszak alatt az építőiparban betöltetlen munkahelyek száma 4000-ről 2000-re csökkent.

Az ágazatban koronavírusos megbetegedésekkel csak elvétve küzdöttek a vállalkozások, tehát a munkát a járvány terjedése kevéssé akadályozta idén szeptemberben. Ezt valószínűleg a szigorú szabályok betartásával érték el: csak kisebb csoportokban történt a munkahelyekre való közlekedés, biztosították a kötelező kézfertőtlenítést, a dolgozó brigádok egymástól elkülönítve dolgozhattak, a személyes részvételeket minimálisra csökkentették, és az elvárt 1,5m távolságot is betartották. Ami pedig a külföldi munkavállalókat illeti, jellemzően visszatértek Magyarországra és folytatták a munkát. Ugyanígy a külföldön munkát vállaló magyarok is visszautaztak, csak töredékük döntött az itthoni munkavégzés mellett.

Hogyan hat mindez az ingatlanpiaci árakra?

A lakosság és az ingatlanfejlesztők kivárása, valamint az újlakás-projektek megrekedése csökkenő kínálatot eredményezhet. Ha pedig kevesebb az eladásra kínált lakások száma, akkor az feljebb tornázhatja a kínálati árakat.

Az Ingatlannet.hu elemzése alapján a téglaépítésű lakások átlagos négyzetméterára az idei évben nem változott érdemlegesen. Fővárosunkban egy téglaépítéses lakás átlagára januárban 820 000 Ft/m2 volt, mely augusztusra 840 000 Ft/m2-re emelkedett. Tehát számottevő drágulás nem történt, főleg ha a tavalyi év ugyanezen időszakához hasonlítjuk. 2019 januárjában ugyanis a fővárosi lakásárak átlag 770 ezer Ft/m2-ről indultak és a nyár végére már elérték azt a szintet, amit idén nyár végén tapasztalhattunk.

Könnyen lehet, hogy az őszi-téli időszakban viszont már árcsökkenésről is beszélhetünk majd egyes települések esetében. Ezt elsősorban a koronavírus második hulláma okozhatja. Igaz, az első hullám sem gyűrte le nagyon az árak emelkedő tendenciáját, de azért a drágulást sikerült mérsékelnie. Tehát nem lehetetlen, hogy az átlagárak visszaszorulnak, vagy éppen csak tovább folytatják a stagnálást.

Címkék: