Az Év Irodája 2012 címet az NNG nyerte
Java 2013.02.12.
Az iGO Navigáció fejlesztőjeként közismert NNG Kft. 2012 novemberében költözött új székházába a III. kerület, Szépvölgyi út 35-37-be, amelyért a napokban vehette át az "Év Irodája 2012" elismerést. Belsőépítész tervező: a MádiLáncos Studió.

Az Év Irodája címére kiírt pályázatra 2012-ben összesen huszonkét cég pályázott. A díj odaítélése során a zsűri az irodák ergonómiai kialakítását, a térszervezést, a dizájnt és az alkalmazott kreatív megoldásokat értékelte. A 6300 nm alapterületű, elegáns, napfényes iroda a Szépvölgyi Business Park „A” és „B” épületében kapott helyet, amelynek két tömbje között csak a földszinten és első emeleten van összeköttetés. A hosszanti tömbökben 1-8 fős cellás irodák kaptak helyet egy hosszú középfolyosó mentén. A földszinten a korábbi recepció a keskeny és rossz térarányai miatt teljesen megújult. A vendégeket immár új, elegáns, impozáns recepciós pult fogadja. Az épületgrafika az NNG navigációs rendszerének grafikai világát hívta életre. Az eligazító rendszert ennek megfelelően az NNG térképein használt, közismert POI (point of interest) ikonok felhasználásával alakították ki. A tárgyalók mindegyikét a világ egy-egy nagyvárosáról nevezték el, ezzel is hangsúlyozva a vállalat széleskörű nemzetközi jelenlétét.

A jelenlegi 400 fős dolgozói létszám zavartalan munkáját összesen 25 tárgyaló szolgálja. Minden egyes szinten található egy-egy tágas teakonyha, továbbá egy 4 fős, falba süllyesztett beülős box is. Ezek célja az oldott, informális megbeszélések lebonyolítása. A hatékony ötletek azonnali rögzítésére a breakout pontoknál található írható üvegtáblák szolgálnak, amelyekre a közös gondolkodás végeredményei azonnal feljegyezhetők. Ezek az okostáblák szinte minden irodában megtalálhatók. Az első emeleti összekötő rész a nagyobb alapterületű közösségi tereké – ilyen a nagyméretű étkező, a relaxálásra létrehozott pihenősarok, ahol masszázsszékekkel frissülhet a megfáradt dolgozó, és helyet kapott még egy 40 fős előadó/konferenciaterem is. A garázsban kialakított biciklitároló mellé logikusan öltöző és zuhanyzó is került.

A MádiLáncos Studió által tervezett belső terek színvilága üde és kellemes, a bútorok kiválasztásánál az ergonómia játszotta a főszerepet, s emellett az NNG arculata lépten-nyomon visszaköszön a belső térben: ilyen a már korábban említett eligazító rendszer, amely a cég navigációjából jól ismert POI ikonjait alkalmazza.

Forrás

Címkék: Az év irodája 2102 első díj, MádiLáncos Studió, NNG székház, Szépvölgyi Business park