„Az Év Közösségi Tere” címre pályázik a Múzsa Bár
Java 2021.01.06.

A Gresham Palota földszinti passzázsát foglalja el a Múzsa Bár, mely belsőépítészetében hűen alkalmazkodik a szecessziós épülethez, de a mai kor kihívásait figyelembe véve. Az épület mostani elismerései között szerepel az Condé Nast Traveller 2021-es arany minősítése, a Forbes Travel Guide 2020-as ötcsillagos minősítése.

A Lánchíd tengelyében lévő Gresham-palota Budapest egyik legkülönlegesebb szecessziós épülete, mely eredetileg a Gresham biztosítótársaság székházaként kezdte meg működését, majd a későbbiekben lakásokat és kereskedelmi egységeket alakítottak itt ki. 2004-ben nyílt meg a komoly hírnevet szerzett Hotel Gresham Palace szálloda.

2016-ban a Four Seasons elindította a földszint teljes áttervezését azzal a céllal, hogy a passzázst kihasználva új bárt alakítsanak ki, mely könnyen megközelíthető nemcsak a szállóvendégek számára. A nyitás óta közkedvelté vált Múzsa Bár építészeti motívumai folytatják az épület szecessziós hagyományait. A tervezés és kivitelezés több mint három éves folyamat volt, amelynek során a szálloda végig üzemelt. Átgondolt kooperációra volt szükség a szálloda vezetése, a tervezők, valamint a projekt management és a kivitelező között. Ennek eredményeként olyan újszerű, barátságos tér jött létre, amely jól illeszkedik a passzázs nyüzsgő hangulatához.  A földszint áttervezése és kivitelezése, a Múzsa Bár és az új földszinti tér megteremtése fokozott igényességet kívánt. A szecessziós terekbe beköltözve kellett eleget tenni egy sor olyan rendeltetésnek, amely megfelel a vendégfogadás, a speciális gasztronómiai bemutatók és vendéglátás legmagasabb szintű igényeinek. A terv során több mint 50 mestert és iparművészt vontak be a kivitelezésbe. Valamennyi egykori burkolati és belsőépítészeti elem figyelembevételével kellett harmonikusan megtervezni a mai újszerű funkciókat.

Átgondoltan megtervezett időtálló terekkel találkozhatunk a passzázst végigjárva.

  • Tervezés / belsőépítészet:  Richmond International, Demeter Design Stúdió
  • Építészet: Kima Studió
  • Gyártmányterv koordináció: Bella Gábor, Design & Build, Amberwood Design, Bodrinox, Deco Design, Merényi Zoltán, Mitter István
  • Kivitelezés / Fitout:  Architect Holding
  • Akusztika: Blue Sound
  • Projektmenedzsment:  Gleeds Magyarország
  • Világítástechnika:  LumoConcept, Solinfo
  • Faburkolat: Rima and McRae

Forrás: Az Év Irodája

Címkék: Az Év Irodája, Demeter Design Studió