Az NKE fejlesztésére kiírt pályázat eredménye: sportközpont
sebesp 2012.11.24.
Skardelli György és munkatársai (Közti Zrt.) terve lett az első helyezett a Nemzeti Közszolgálati Egyetem sportközpont tervezésére kiírt ötletpályázaton Budapesten.

A kormány idén döntött arról, hogy újjáépíti a józsefvárosi Ludovika történelmi épületegyüttesét és ezzel együtt megújítja az Orczy-kertet. A fejlesztést a kormány májusban kiemelt európai uniós projektté nyilvánította. A tervek között új épületek is szerepelnek, így megvalósulhat az NKE egységes elhelyezése. A beruházásról kiadott tájékoztató szerint a Ludovika Campus beruházás révén újjászületik Budapest egyik legnagyobb közparkja, és Józsefvárosban egy hektárral nő a zöldfelület, az állandó rendőri jelenlét pedig erősíti a közbiztonságot, bővülnek a budapestiek kulturális-szabadidős lehetőségei, megújul egy hanyatló városrész. A beruházás előkészítéseként már lezajlott a Pollack Mihály tervezte Ludovika épület teljes tervezési munkája, az építési engedélyek már megvannak, így 2013 elején elindulhat a kivitelezés.

A Skardelli György és csapata által készített tervről azt írták, első helyezését annak köszönhetik, hogy úgy ötvözik a modern egyetemi sportközpontot a megújuló, mégis történelmi környezettel, hogy az harmonikus egységet képez. A kortárs építészeti alkotás jól illeszkedik a történeti környezetbe, az áttetsző, könnyed, világos és fegyelmezett épületszerkesztés eredményeként jó kompozíció születik, amely egyenrangúan nyitott a park és a külső környezet felé is.

I. díjas lett a Közti Zrt. Skardelli György vezetésével, II. díjat az M-Teampannon Kft., a III. díjat pedig BAHCS Művek Kft. munkája nyerte el.

Forrás: hirado.hu/MTI/hg.hu

Címkék: közti, Nemzeti Közszolgálati Egyetem, Sprtközpont