Alapkőletétel a miskolctapolcai fürdőkomplexum építkezésén
Java 2019.05.20.

A Modern Városok Program támogatásából több mint 366 milliárd forintot kap Miskolc és környéke, amiből eddig több mint 144 milliárd forintot fizettek ki a városnak. A program keretében a miskolctapolcai fürdőfejlesztésre fordított közel 13 milliárd forintos beruházást három ütemben valósítják meg.

2018-ban 750 milliót, 2019-ben 5 milliárdot fordítottak erre a célra, 2020-ban pedig további 6,65 milliárdot fognak.

A továbbiakban strandfejlesztés mellett megújul a barlangfürdő melletti, sétányokkal tarkított őspark és csónakázótó is 600 millióból. Az idevezető utak mindegyikét korszerűsíti az önkormányzat, és kerékpárút is kiépül. A kivitelező a helyi Peka-Bau 2000 Kft.  A fürdőt várhatóan jövőre adják át.

A nyolc beltéri és két kültéri medencéből álló együttes megfelel a különböző életkori igényeknek. A jellegzetes elliptikus épületekben szeparáltan találkozhatunk a gyermekvilág vidám hangulatával, a tizenéves korosztály számára formált terekkel, de az idősebbek, pihenni vagy gyógyulni vágyók számára is adott a lehetőség a lazulásra, a zavartalan kikapcsolódásra.

Kriza Ákos, Miskolc polgármestere az ünnepélyes alapkőletételen kiemelte: a komplexummal új, elegáns fürdőváros születik Miskolctapolcán. A helyszín varázslatos, hiszen pár lépésre egymástól van egy természetes barlangfürdő, és egy európai mércével is kiemelkedő szolgáltatásokat kínáló élményfürdő és wellness központ. Az intézmény nyáron 5000, télen 1300 vendég fogadására lesz alkalmas. A fejlesztés 70-100 új munkahelyet, és évi mintegy 280 000 új látogatót vonzhat Miskolcnak.

Drónvideó, forrás: Borsod Online youtube-csatornája

Forrás: Borsod Online, Magyar Építők

Címkék: fürdő, Miskolctapolca