Az Országos Főépítészi Kollégium felhívása
színkép 2013.05.30.
Felhívás a Főépítészi Életmű Díj és Az Év Főépítésze Díj adományozásáról. 2013. június 21-ig lehet javaslatot tenni.

Nagykanizsa megyei jogú város és az Országos Főépítészi Kollégium 2000-ben megalapította Az Év Főépítésze Díjat, elismerve ezzel a főépítészi tevékenységet, az önkormányzati, állami (területi) főépítészek munkáját.

A díj első alkalommal a Nagykanizsán 2000. augusztusában megrendezett V. Országos Főépítészi Konferencián került átadásra, majd a következő konferenciákon minden évben.

A díj odaítélésére írásbeli javaslat alapján kerül sor. Javaslatot bármely főépítész, önkormányzati és hivatali vezető, vagy bármely szakmai és önkormányzati szervezet, illetve szövetség tehet. A díjra nem javasolható hivatalban lévő állami főépítész, továbbá olyan személy, aki az alapító okirat szerint részt vesz a díj odaítélésének véleményezésében A konferenciát rendező település főépítésze a rendezés évében nem kaphat Év Főépítésze Díjat.

A javaslatok benyújtási határideje a Nagykőrösön 2013. augusztus 28-30. között megrendezésre kerülő XVIII. Országos Főépítészi Konferencia időpontját figyelembe véve június 21.

Amennyiben a  Főépítészi Életmű Díj és Az Év Főépítésze Díj adományozására javaslatot kíván tenni, kérem, hogy személyre szóló javaslatát szöveges indoklással 2013. június 21-ig juttassa el az Országos Főépítészi Kollégium Titkárságára e-mailben vagy postai úton (e-mail cím: alapitvanyi.titkarsag{kukac}gmail.com, postacím: 1364 Budapest, Pf.: 252.).

A díj alapító okirata és „Főépítészi Életmű Díj”-ban és "Az Év Főépítésze Díj"-ban részesültek névsora a www.foepiteszek.hu weboldalon a Főépítészi díj menüpont alatt megtalálható.

Címkék: ÉV FŐÉPÍTÉSZE DÍJ, Főépítészi Életmű Díj, Országos Főépítészi Kollégium, XVIII. Országos Főépítészi Konferencia