Az UNStudio és a Hardt bemutatta az európai hyperloop-állomások prototípusának látványterveit
Java 2018.10.01.
A hyperloop elektromos meghajtással dolgozik, az alacsony belső nyomású csőben haladó szerelvény valójában lebeg a pálya felett, így akár a repülőgépnél is gyorsabb közlekedésre képes.

A hyperloop a légi közlekedés fenntarthatóbb alternatívájaként napenergiát használ, amit a rendszer önmagának elő is állít. Az elektromos utazási rendszer villámgyorsan röpíti az utasokat egyik városból a másikba. Az ötletgazda Elon Musk, aki a hyperloop technológiát szeretné mindenki számára elérhetővé tenni, ezért reális megoldásokat keresnek az elképzelés megvalósítására és elterjesztésére. Már több cég dolgozik a rendszer működésének kidolgozásán, többféle prototípust próbáltak már ki a gyakorlatban.

„A Hyperloop Transport Technologies nemcsak, hogy a régiónkban építené fel az első vasútvonalát, de az a Budapest–Bécs–Pozsony útvonalon közlekedne. Mindez azért fontos, mert ha megépül, akkor nagyjából 10 perc alatt lehetne megtenni a fent említett utat. A HTT egy kabinja 30 méter hosszú és 2,7 méter átmérőjű lesz, összességében pedig 20 tonna súlyú. Egyszerre 28-40 utas szállítására lesz képes, a végsebessége pedig elérheti a szinte hihetetlen 1223 km/h-t." (hvg.hu online)

Világszerte nagy az érdeklődés, és már készülnek az egyes állomások, városközponti közlekedési csomópontok látványtervei. Az európai állomások prototípusának látványterveit az Utrechtben első alkalommal megrendezett HyperSummit rendezvényen mutatták be. Az UNStudio a technológiai hátteret kidolgozó Hardt-tal közösen ismertette a jövő állomását. Az Amszterdam és Frankfurt között tervezett híperloop-útvonalon a két város közötti menetidő mindössze 53 perc lesz a 450 km-es távon. Ez a vonal évente 50 millió utast szállítana, vagyis hatalmas léptékben gondolkodnak. Becslések szerint csak ezen az egy vonalon a hyperloop évente mintegy kétmillió, máskülönben repülőgépen utazó személy számára jelenthet fenntartható alternatívát, így évente akár 83 690 tonna szén-dioxid-kibocsátás takarítható meg. A bemutatott állomásterv rugalmasan alkalmazkodik a helyszínhez attól függően, hogy városközponti, külvárosi helyszínre készül-e, vagy épp egy meglévő, nemzetközi közlekedési csomóponthoz (meglévő közúti közlekedési csomóponthot, vagy kikötőhöz, repülőtérhez stb.) kell igazítani.

Az építészek szerint a hyperloop állomások akkumulátorként is működnek majd, így a hyperloop működése független lesz az erőművektől, és nagyobb volumenű energiatárolás is megvalósulhat.

A hyperloop-hálózatnak köszönhetően megoldható lenne a friss élelmiszerek és gyógyszerek gyors szállítása a városközpontokba, valamint elképzelhető, hogy hosszú távon az állomások körül irodák, nemzetközi találkozási pontok alakulnak majd ki. A hyperloop bevezetésével a jövő közlekedése az eddigitől merőben eltérő új irányt vehet.

Képek: plompmozes, UNStudio
Forrás: Dezeen.com

Címkék: Amszterdam, Hyperloop, jövő, közlekedés, látványterv, Peter Munk, UN Stúdió