Bachman Gábor építész tervezőművész kapta idén Ferencváros József Attila-díját
d.adel 2018.04.12.
A díjátadóra a Gát utcai József Attila Emlékhelyen került sor szerdán, a magyar költészet napján. József Attila 1905. április 11-én született a ferencvárosi Gát utcában, születésnapját 54 éve ünneplik Magyarországon a magyar költészet napjaként – emlékeztetett a díjátadó előtt Ferencváros polgármestere.

Bácskai János felidézte, hogy a családnak József Attila négy hónapos korában már költöznie kellett, ahogy szegénységük miatt később is mindig házról házra vándoroltak, de 1920-ig Ferencvárosban éltek. Elmondása szerint 1964 óta a Gát utcai szülőházban emlékszoba is őrzi József Attila emlékét, nemrég pedig önkormányzati, európai uniós és kormányzati forrásból a ház is megújult.

A kerület kulturális örökségének megismertetésére az önkormányzat okostelefonos sétaapplikációt készíttetett, melynek most az angol nyelvű változata is elkészült. Az applikáció népszerűsítésére a költészet napján a diákok számára versenyt is hirdettek – számolt be Bácskai János.

Iain Lindsay brit nagykövet az ünnepségen József Attila Ódájának első két versszakát szavalta el tisztelgésül. Mint a diplomata hangsúlyozta, nagyon közel áll hozzá a magyar kultúra és a magyar nyelv, az pedig külön öröm számára, hogy a költészet meg tudja mozgatni a fiatalokat – utalt az önkormányzat által meghirdetett angol nyelvű okostelefonos versenyre.

Bachman Gábor elmondta: egy kulturális-rekreációs központot tervez a kerületbe.

(MTI)

Bachman Gábor életrajza és munkássága az ArtPortal oldalon
A József Attila emlékhely weboldala

Címkék: Bachman, Bachman Gábor, Ferencváros, József Attila Emlékhely